Zeng a lélek, zeng a szó…

Csíki Mozi Ismeretterjesztő
2020. október 5-én hétfőn, 6-án kedden és 7-én szerdán a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Zeng a lélek, zeng a szó… című új folklórműsorát tekinthetik meg az érdeklődők, Csíkszeredában a Csíki Moziban, 19.00 órai kezdésekkel.
A Zeng a lélek, zeng a szó… című új folklórműsor, a ma embere számára már idegenként, távoliként tűnő élet pillanatokból, érzésekből, merít. Ezen pillanatok voltak a nem is olyan távoli múlt embere számára a – sorozás, katona vacsora, és mint fő indok a háború és az abból való reményteljes visszatérés. A műsor nem bocsátkozik részletekbe, hanem a gondosan összeválogatott táncokkal, dalokkal, próbálja megidézni ezen élet pillanatok szellemét úgy, hogy közben olyan tájegységeket érint, amelyek mentén átkalauzol a történelmi Magyarországon, és ízelítőt nyújt a magyar néptánc-népdal örökségünk sokszínűségéből. Így születhet meg a szilágysági, tövisháti, bogdándi, buzai ritka, ördöngösfüzesi ritka, karikázó, sóvidéki, pálpataki és felcsíki táncok forgatagában az a pillanat, amikor a búcsúzás, a harc és a visszatérés beavatásait megélt ember már nem, mint test táncol, hanem mint lélek. Mert élni, táncolni, dalolni, igazán csak lélekből lehet. Így válik örök életűvé.
A műsort szerkesztette: Szabó László
Koreográfusok: Antal Zsolt, Gábos Endre, Kelemen Szilveszter, Kósa Gabriella, Szabó László.
Zenei szerkesztő: Mihó Attila
Igazgató, művészeti vezető: András Mihály
Felhívjuk a tisztelt közönségünk figyelmét, hogy tartsák tiszteletben a járványügyi protokoll szabályait.
Mindannyiunk egészségének megőrzése érdekében szíveskedjenek betartani a járványügyi előírásokat, így a szájmaszk viselését.
A 37,3 Celsius-fok fölötti testhőmérséklettel rendelkező nézőinket nem áll módunkban beengedni a nézőtérre.
Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a kötelező távolság betartása miatt a helyek száma korlátozott!
Belépőjegy: 25,00 lej – teljes értékű jegy, 15,00 lej – kedvezményes jegy diákoknak és nyugdíjasoknak, felnőtt csoportoknak 10 főtől 20 lej, nyugdíjas és gyerek csoportoknak 10 főtől 10 lej.
Bármilyen kedvezményes jegy a Csíki mozi jegypénztárában váltható.