XXVII. Kölcsey-megemlékezés

Sződemeter Kultúra, kommunikáció

XXVII. Kölcsey-megemlékezés Sződemeteren

A Szatmárnémeti Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Tasnád RMDSZ-szervezete, Sződemeter Református Gyülekezete, valamint Sződemeter Polgármesteri Hivatala szeretettel meghívja Önt, családját, barátait és ismerőseit a koszorúzással egybekötött

XXVII. sződemeteri Kölcsey-megemlékezésre

Helyszín: Sződemeter , a református templom kertje
Időpont: 2016. augusztus 5., péntek délután 5 óra

Isten, áldd meg – minden magyart!

Akár Nemzeti imánk első sorának ezt a módosított változatát választhatnánk az idei sződemeteri Kölcsey-megemlékezés mottójául.

A Kölcsey Ferenc szülőfalujában immár 27. alkalommal tartandó ünnepség szervezői a Hymnus szerzőjéhez ezer szállal kötődő térségünk megyei önkormányzatainak vezetőit: Seszták Oszkár és Pataki Csaba elnököket kérték fel fővédnökségre, szorosabbá fűzve ezzel is a két szomszédos megye: a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg és a romániai Szatmár közötti művelődési kapcsolatokat, de régióinkon túl tekintve hívják és várják a Kárpát-medencén kívül élő, magukat magyaroknak, magyar származásúaknak vallók küldöttségeit is.

Így köszönthetjük az idei sződemeteri Kölcsey-megemlékezésen a sokak által kevésbé ismert Moldovai Köztársaság magyarjainak a Moldovai Magyarok Egyesülete nevet viselő civil szervezetbe tömörült küldöttségét. Tagjainak ősei vagy egykori kárpátaljai magyarok, vagy bukovinai székelyek. A hozzánk látogató utódaik jobbára az ország második városának, Baltinak a lakói. Őseik nyelvét ugyan csupán elvétve beszélik már, de magyar származásúaknak vallják magukat, s büszkén vállalják és szorgalmasan ismerkednek őseik nemzeti kultúrájával.

Megtiszteli ugyanakkor az ünnepséget és köszönti a jelenlevőket a magyar diaszpóra, elsősorban is a protestáns felekezeteinkkel közel 500 éves jó kapcsolatokat ápoló Hollandia magyarsága, az ottani Magyar Szövetség alelnökasszonya.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak az idei ünnepségre is a szervezők !