XXI. Interetno fesztivál

Szabadka Kultúra, kommunikáció
A programokat is ismertették a szervezők a Népkör Magyar Művelődési Központban.

Augusztus 23-a és 27-e között rendezik meg Szabadkán a sorrendben huszonegyedik Interetno fesztivált. Az öt nap alatt öt országból tíz tánccsoport több mint 300 tagja lép majd a nagyszínpadra. A táncos programok mellett kiállítások, kirakodóvásár, klubest, borutca és kézműves foglalkozások is várják majd a látogatóikat. A várható programokról a szervezők a Népkör Magyar Művelődési Központban számoltak be.

A hivatalos megnyitó augusztus 24-én lesz, amikor a résztvevők a Szent Teréz Székesegyháztól felvonulnak a városközpontig, az Etnopoliszba.

„Az Interetno fesztivál, mintegy összművészeti fesztivál az UNESCO védnöksége alatt kerül megszervezésre és igyekszik szellemi és kulturális örökségünk egészét bemutatni – mondta el az alkalmi sajtótájékoztatón Polyákovity Izabella szervező. – Ehhez a tánc, a zene, a színház mellett hozzátartoznak a kézműves hagyományaink is, így a régi mesterségek vásárán régi, elfeledett kézműves technikák elevenednek meg, és újjáélednek olyan technikák is, mint a kovácsműhely, a gyertyaöntés, és egyéb mesterségek. A kecskeméti Kovács Kékfestő műhely is vendégeskedik nálunk, ők a gyermekeknek mutatják be a kékfestés alapjait, emellett ki kell emelni Kádár Ferkó fotószínházát is, amely szintén a kirakodóvásárt teszi színesebbé.”

Gazdag világ- és népzenei programokkal is várják idén a közönséget. Fellép majd a Szabadkai Fúvószenekar, az Aranypáva-díjas Pendergő zenekar, a Red Corner zenekar, a nemzetközi világzenei toplistára is felkerült Cimbalom Brothers családi zenekar, és a Karaván Família zenekar, amely a hagyományos roma zenét ötvözi más stílusokkal.

A Népkörnek hosszú évre visszamenőleg szoros kapcsolatai vannak a Kecskemét Táncegyüttessel, amely idén kiemelt vendégként vesz részt az eseményen. A fesztivál utolsó napjára a záróprodukciót a Kecskemét Táncegyüttes és a szabadkai Róna táncegyüttes közösen készíti Visszatekintés címmel.

Bodrogi Hajnalka, a Népkör Magyar Művelődési Központ ügyvezetője elmondta, hogy a Róna táncegyüttes Bartók Béla hagyatékára építkezve mutatja be produkcióját, míg a Kecskemét táncegyüttes Kodály Zoltán munkásságát fogja bemutatni.

“Ez egy nagy produkció úgy intézményünk, mint a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális Egyesület életében, hiszen a műsornak közel százötven résztvevője van, és nagyon sok munkát fektettek bele a fiatalok, a rendező, a koreográfusok, zenészek, jelmez- és díszlettervezők, hang- és fénytechnikusok. Ez egy egyszeri és megismételhetetlen alkalom lesz Szabadkán, amit szabad téren mutatnak be, majd ezt követően Kecskeméten és több előadás nem is lesz” – hangsúlyozta Bodrogi Hajnalka.

Kecskemétről egyébként az idén nem csak táncosok jönnek, hanem kiállítók is.

Az Interetno Fesztiválon idén is számos családi program várja majd a közönséget. A Népkör Aranykapu Játszóháza is kiköltözik a város főterére, ahol minden nap 16 órától várja majd a játékpark a gyerekeket. Ugyanott 17 órától különböző mesterségekkel lehet majd megismerkedni, mondta el Rumenyákovity Szilvia szervező.

Bodrogi Béla, a Népkör főtitkára ismertette, hogy az idei fesztivál arculatát Janovics Erika díszlet- és jelmeztervező álmodta meg, a reklámanyag elkészítésében pedig a Dielle cég munkatársai vettek részt.

A XXI. Interetno Fesztivál részletes programja a www.interetno.net honlapon található.

Forrás: Vajdaság Ma