XV. VÁNDORCSIZMA NÉPTÁNCFESZTIVÁL

Medgyes Zene

XV. VÁNDORCSIZMA NÉPTÁNCFESZTIVÁL

Idén is a Greweln Park ad otthont a Vándorcsizma Néptáncfesztiválnak, amelyre május 20-án, szombaton kerül sor Medgyesen. Az előző évekhez hasonlóan a szervezők ismét gazdag programkínálattal várják a helyszínre látogatókat.

A rendezvény a Millennium-Ház elől induló, több mint 12 néptáncegyüttes felvonulásával kezdődik, majd a fesztivál főhelyszínének számító Greweln Parkban folytatódik, ahol gulyásfőző verseny, hagyományos termékek vására és különböző kézműves foglalkozások  várják az érdeklődőket.  A délután folyamán a gyulai íjászok jurtákat és pavilonokat felállítva idézik fel a honfoglaló magyarok életét, majd 19 órától a Republic együttes várja koncertre a közönséget.