Versenykiírás 2018

Tiszapéterfalva Zene

„IX. Dunán innen Tiszán túl” címmel Kárpát-medencei gyermek- és ifjúsági versenyt hirdet a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület, melynek célja a tehetségek felkarolása mellett az is, hogy a művészet és a magyarság értékeit népszerűsítse a fiatalok körében.

A verseny középpontjában a népi műfajok állnak. Négy kategóriában:

népmese,
népzene,
népdal,
néptánc
Két korcsoportban lehet jelentkezni:
I. korcsoport: 6-tól -12 évig.
II. korcsoport: 13-tól -18 évig.

A szervezők célja, hogy a vetélkedő révén a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népköltészet és népzene csodálatos világát, s egy életre kötelezzék el magukat a magyarság értékei mellett.

A verseny több helyszínen zajló fordulóit áprilistól májusig szervezi meg a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület. Ezekről kategóriánként egy-egy versenyző juthat tovább a döntőbe.

Helyszínek:

Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye),
Nagykovácsi (Budapest),
Visznek (Heves, Jász-Nagykun megyék)
Tatabánya (Dunántúl)
Oroszhegy (Székelyföld – Erdély),
Tiszapéterfalva (Kárpátalja)
Rozsnyó (Felvidék),
Jelentkezési határidő a KÁRPÁTALJAI előválogatóra: 2018. május 10.

Egy tanuló több versenyágban is nevezhet.

Borsod megyei előválogató 2018. május 19., szombat, Tiszapéterfalva, Első Kárpátaljai Népi Zenede ideiglenes épülete.

Kárpát-medencei döntő: 2018. június 23., szombat!

A versenyre a tanulót az adott régió partner-szervező, illetve Oktatási Intézmény nevezi, de egyéni nevezéseket is elfogadunk.

A döntő nyerteseinek jutalma könyvek, CD-k, és még sok értékes nyeremény. A Miskolci Kulturális Központ különdíjként felajánlotta, hogy a győztesek felléphetnek számos miskolci népművészeti és hagyományéltető nagy rendezvényen. A döntő részvevői a tavalyihoz hasonlóan a Miskolc Tapolcai Barlangfürdőben pihenhetik ki a verseny izgalmait.

A versenykiírás megtekinthető és nevezési lap kitölthető az alábbi hivatkozáson:
http://tehetsegkutato.magyarkozossegek.org/registration/

Pályázatokkal kapcsolatos további információ:

Honlap: www.magyarkozossegek.orgtehetsegkutato.magyarkozossegek.org

A tehetségkutató verseny fővédnöke: Dr. Kriza Ákos Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere

Szervezők:
Kokas Banda Kárpátaljai népzenei együttes!
Napsugár Hagyományőrző Nonprofit Civil Szervezet!
Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület!
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala!

Kárpátaljai előválogatóra jelentkezni lehet a helyi szervezőnél Kokas Erzsébetnél:  +380987070971 mobil számon! Csatolva van a jelentkezési lap! Nagy szeretettel várunk Minden kedves versenyzőt és felkészítőjét! 

Forrás: saját forrás