Varrótanfolyam gyerekeknek

1011 Budapest, Fő u. 6. Ifjúsági, gyermek

Varrótanfolyam gyerekeknek

„Kerekítünk, gömbölyítünk, varrogatunk.”

2016 január 9., 16., 23., 30.

Hagyományok Háza – Nyitott Műhely (1011 Budapest, Fő u. 6.)

A Hagyományok Háza nyitott műhelyének új programja azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a varrást, hímzést újra közel hozza a lányokhoz, édesanyákhoz, nagymamákhoz, hogy újra felfedezhessék a kézimunkázásban rejlő örömöt. Az alapvető varró, díszítő, hímző öltések elsajátítása nem nagy ördöngösség, ezek megtanulása további lehetőséget biztosít a kreatív gondolkodásra, alkotásra, ráadásul olyan egyszerű problémák megoldásában is segítséget nyújt, mint egy gomb felvarrása, egy óvodai zsák kihímzése, ami mostanság bizony komoly kihívás elé állítja a nőket. Fejleszti a szépérzéket, a kézügyességet, a gondoskodásra való hajlamot, önismeretre tanít, előtérbe kerülnek az anyaszerepek.

A négyalkalmas sorozat ideje alatt egy rongybaba elkészítése, ruháinak megvarrása által vezeti be a résztvevőket az alkotás gyönyörű világába.

A baba nem pusztán tárgy, hanem az elkészítése és a szerepjátékok által érzelmi kötődés alakul ki a baba és az alkotók között. Tehát az érzelmi intelligencia fejlődik a művészeti nevelés hatására, ennek jótékony hatása van a további tanulási folyamatokra, hiszen öröm nélkül nincs eredményes tanulás. És nem utolsósorban feledhetetlen élmény szeretteink arcán látni azt az örömöt, amikor olyan különleges és kivételes ajándékban részesülnek, mint egy saját kézzel elkészített tárgy, amely túlmutat önmagán, mert benne van az alkotó szíve, lelke.

„A dédmama padláson fellelt hímzése akkor elevenedik meg újra, ha kézbe veszi valaki, megsimogatja, ha gondol róla valamit, ha megindítja őt, ha igyekszik megfejteni a titkát és továbbadni azt.” – Márai Sándor
Oktató: Gergely Éva – énekes, előadóművész, csipkekészítő

Az órák tervezett időpontja: 2016. januárjának szombatjain (2016. január 9., 16., 23., 30.) 10:00-12:00 közt

A tanfolyam ára:

4 alkalom: 5 000 Ft

Alkalmanként: 1 500 Ft (felnőtt és gyerek belépője egyben) – a tanfolyam alkalmanként is látogatható.

Regisztráció:

A tanfolyam min. 12 fő jelentkezésével indul

(a tanfolyam kezdete ezért csúszhat)

 


 

További információ

Magyar Népi Iparművészeti Múzeum

(+ 36) 70 377 2236