VANmeSE

Nagyvárad Kultúra, kommunikáció

VANmeSE

A Szigligeti Színház három társulatának tizenegy előadását láthatja újra a közönség a hagyományosan megszervezett Miniévad keretében. A 2017/2018-as évadban bemutatott produkciók mellett közönségtalálkozókra, koncerte és díjátadó gálára is sor kerül.

Gyermeknap alkalmából igazi családi kikapcsolódást ígér a június 2-án, 17 órától műsorra tűzött VANmeSE című zenés előadás. A kortárs gyermekversekből és a magyar népdal-örökségből inspirálódott előadást Foltin Jolán rendezte. Június 2-án, 19 órától a generációs kérdéseket előtérbe helyező Mrozek-dráma, a Tangó lesz látható a Szigligeti Stúdióban.

A Miniévad záróelőadásaként a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába meghívást kapott A kaukázusi krétakört tekintheti meg a közönség. Az Anca Bradu által rendezett, a szeretet hatalmáról szóló, megrendítő erejű előadást követően kerülnek átadásra a társulati díjak.