Vállalkozónak születtem?

MOMkult Csörsz utca 18., Budapest, 1124 Ismeretterjesztő

“Ez az egyik kedvenc előadásom – az ELTE Gazdaságpszichológiai tanszékén szoktam tanítani. Most felfrissítettem, aktualizáltam az anyagot a mai kornak megfelelően.

Ajánlom mindenkinek, aki valaha is eljátszott a gondolattal, hogy vállalkozásba fogjon – csak az igazán nagy ötlet hiányzott.
Az igazi különlegesség benne, hogy most Lang András – a PEST EST – EST MÉDIA alapítójának – történetével is megismerkedhetünk, felismerhetjük benne a kezdő vállalkozásokra jellemző akadályokat, kezdeti sikereket és a nagy kérdésekre adott válaszokat…” Dr. Mérő László

„Mit tanuljak ahhoz, hogy sikeres legyek az életben?”

Erre a nehezen megválaszolható kérdésre két nagyon különböző szemszögből is megkísérlünk választ adni – Dr. Mérő László az elmélet oldaláról, Lang András pedig nagyon is gyakorlati tapasztalata alapján avat be minket.

• Születni kell rá, vagy megtanulható?
• Vajon bennünk is megvannak azon adottságok, amelyek szükségesek a sikeres élethez, esetleg a sikeres vállalkozáshoz?
• Felfigyeltük eddig a körülöttünk lévő lehetőségekre?
• Egyáltalán fontos, hogy mi a végzettségünk?

Jegyek elérhetők: https://tixa.hu/mero-lang-mom internetes jegyportálon és elővételben a Momkultban.

Vállalkozástan – stand up stílusban – mindenkinek :-)

Tetszik önnek a Tudományos Stand Up rendezvénye? Segítse előadásunkat egy megosztással :-)

Tudományos Stand Up – az igényes szórakozás kedvelőinek..