Valahol Európában

Csíki Játékszín Ismeretterjesztő
VALAHOL EURÓPÁBAN
Egy csapat árván maradt gyerek a háborút próbálja túlélni, azonban az élelem megszerzése ezekben a nehéz időkben is lopásnak számít a felnőttek szemében.
Az összetartás menti meg őket, és az, hogy egy elhagyatott birtokon a valamikori karmester, Simon Péter személyében találkoznak azzal a felnőttel, aki megtanítja őket remélni, szeretni, gondoskodni.
A Radványi Géza azonos című filmje alapján készült musical csodálatosan szívszorító történet a szeretetről, a barátságról, az egymásra figyelésről, és a félelem legyőzéséről, ami nem csak háborús időkben jelenthet kemény harcot.
A musical a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft.-vel kötött megállapodás alapján kerül előadásra Balázs Béla és Radványi Géza azonos című filmforgatókönyve alapján.
Zeneszerző • Dés László
Dalszöveg • Nemes István
Szövegkönyv • Böhm György – Korcsmáros György – Horváth Péter
Rendező • Somogyi Szilárd
SZEREPOSZTÁS
Hosszú • BILIBÓK ATTILA | KÁNYÁDI SZILÁRD
Suhanc (Éva) • TÓTH JESS | KÁNYÁDI ANNA
Simon Péter • FÜLÖP ZOLTÁN
Ficsúr • PUSKÁS LÁSZLÓ
Egyenruhás • KOSZTÁNDI ZSOLT
Leventeoktató • BENDE SÁNDOR
Sofőr • BORSOS TAMÁS
Tanító • LŐRINCZ ANDRÁS ERNŐ
Tróger • VASS CSABA
Kuksi • HÄFLIGER ÁDÁM | MOROȘANU SÁNDOR
Szeplős • ADORJÁN MÁRTON | MOLNÁR BULCSÚ
Sutyi • FARKAS BENCE | SZILÁGYI PÉTER
Csóró • MEZEY KOPPÁNY | FAZAKAS VINCE
Professzor • BÁCS LÁSZLÓ | JUHÁSZ BALÁZS
Pötyi • ANDRÁS ANNA | ANDRÁS LUCA
További szereplők:
BARTALIS GABRIELLA
DÁLNOKY CSILLA
FEKETE BERNADETTA
MÁRDIROSZ ÁGNES
PAP TIBOR
SZABÓ ENIKŐ
ZSIGMOND ÉVA BEÁTA
További gyerekszereplők:
BALÁZS-BÉCSI ALÍZ
BÁN ABIGÉL
BARTALIS PANNA
ELEKES BORÓKA
HĂINEALĂ-SZEBENI DÓRA
HĂINEALĂ-SZEBENI LENKE
KERESZTES-NYIRŐ ANNA
NAGY ESZTER
NAGY SAROLT
TÓTH ZSELYKE
BALÁZS HUNOR
BALÁZS-SZABÓ DÁVID
FERENCZ KÁZMÉR
FERENCZ VINCE
KERESZTES-NYIRŐ PÉTER
KOVÁCS NORBERT
KRAFT KRISZTIÁN
MEZEY HUNOR
ZÖLD CSANÁD
Koreográfus • ZAIBA ANIKÓ
Díszlet- és jelmeztervező • BAKCSI KATA
Zenei vezető, korrepetitor • BENE ZOLTÁN
🎫 A változó járványügyi szabályozásokra való tekintettel az előzetesen lefoglalt jegyeket előadásaink előtt egy héttel lehet a jegypénztárában kiváltani, illetve személyesen megvásárolni: hétfőtől csütörtökig 13:00 és 15:00 óra, valamint péntekenként 12:00 és 14:00 óra között, illetve az előadások előtt egy órával.
☎️ Helyfoglalás a 0751-039-026-os telefonszámon 9:00 és 16:00 óra között.
😷 A jelenleg érvényben lévő járványügyi szabályozások értelmében rendezvényeinken kötelező az orrot és a szájat is eltakaró védőmaszk viselése.
❗ A hatályos rendelkezések értelmében a színház épületébe a 12 év fölötti személyek kizárólag a következő névre szóló, dátummal ellátott dokumentumok valamelyikének felmutatásával léphetnek be: QR-kóddal ellátott oltásigazolás; a fertőzésen való átesésről szóló igazolás.
📅 Előadásainkkal, rendezvényeinkkel kapcsolatos friss hírekért kövesse színházunk Facebook- vagy Instagram-oldalát, illetve a Csíki Játékszín honlapját.