Vajdasági népművészeti fesztivál

Kónya-Kovács Otília Torda Kultúra, kommunikáció

Pénteken háromnapos rendezvénysorozat kezdődik a bánáti Tordán: az idén első ízben lesz egy úgynevezett nulladik nap, amely némiképp ráhangolódásként is szolgál a szombaton zajló XL. Durindóra és a vasárnapi, LIII. Gyöngyösbokrétára.

Pénteken este a Guzsalyas énekegyüttes ad koncertet a Juhász zenekar kíséretével, ugyanakkor Szerényi Béla és fiai, a tiszaalpári tekerősök is fellépnek, valamint a törökbecsei Micsik Béla és Ördög Lóránt.

Szombaton lesz a Durindó, két helyszínen, mégpedig a Művelődési Ház színháztermében és a Szent Hubertusz Vadászegyesület otthonában. Összesen 112 fellépő mutatkozik be, azaz 82 művelődési egyesület képviselteti magát 68 településről. A kategóriákat illetően: 63 énekcsoport lép fel, 28 énekcsoport hangszeres kísérettel mutatkozik be, énekes szólistából az idén 11-et hallhat a közönség, 10 hangszeres csoport és 4 hangszeres szólista lesz. A fellépők száma 1429, az összesített tiszta műsoridő 448,7 percet tesz ki, vagy ha átszámoljuk: 6 órán át, valamint 28 és fél percen keresztül élvezhetik a népzenét a kedvelői.

A Gyöngyösbokrétán valamennyivel kevesebben szerepelnek: 878 személy lép színre, 34 néptáncegyüttes ugyanennyi művelődési egyesületet, illetve 33 települést képvisel. Két kategóriában mutatkoznak be a fellépők, tehát lesz 30 néptáncegyüttes és 4 népszokásokat felelevenítő csoport. A műsoridő 219,53 perc, azaz 3 órán, valamint 39 és fél percen keresztül élvezheti a közönség a szebbnél szebb táncprodukciókat.

Torda legutóbb 31 évvel ezelőtt, 1985-ben volt a házigazdája a Durindónak és a Gyöngyösbokrétának, vannak sokan, akik még emlékeznek az akkori rendezvényre, házaknál voltak megvendégelve, és néhol hajnalig is mulatoztak a részvevők a házigazdákkal.

A mostani fesztiválon mintegy 150 ember gondoskodik arról, hogy minden a legnagyobb rendben történjen, közülük mintegy 80-an a csoportokat fogadják.

A faluba látogatók a fesztiválsátorban felfrissülhetnek, akár mulatozhatnak, nótázhatnak is – pontosan úgy, mint egykor.

Az eseménysorozat egyik fénypontja lesz a magyarországi Csík zenekar fellépése, amely szombaton este fél 10-kor kezdődik a labdarúgópályán, utána pedig hajnalig tartó táncház lesz a Juhász zenekarral.

Kónya-Kovács Otília

 

Forrás: VajdaságMA

gyongyosbokretaplakat_2016