Vajdasági magyar civil világ

Szabadka Tudomány, oktatás

Vajdasági magyar civil világ – tegnap és ma

cisz-civil

Szeretettel meghívjuk Önt a Vajdasági magyar civil világ – tegnap és ma című összejövetelünkre, amelyet 2017. szeptember 8-án (pénteken) 18.00 órai kezdettel tartunk Szabadkán, a Szakegyesületek és Társulatok Szövetségének székházában (Szabadka, Corvin Mátyás utca 9.).

 

A vajdasági magyar civil szervezetek helyzetéről 6 éve nem készült tudományos igényű felmérés. Felkértük azokat a kutatókat, akik a korábbi években foglalkoztak a civil szféránk állapotával, beszéljenek akkori kutatásaikról, értékeljék a jelenlegi helyzetet. A felkért előadók a következők: Dr. Gábrity Molnár Irén, Badis Róbert, Ricz András és Zsoldos Ferenc. Az előadások után lehetőség lesz rövid hozzászólásokra. Ezután a Cisz közgyűlése következik, amelyet kötetlen beszélgetés, barátkozás követ pogácsa és üdítőitalok kíséretében.

 

A részvételnek nem feltétele az előzetes bejelentkezés, de megtisztelne azzal bennünket, ha részvételi szándékát előre jelezné a e-mail címen.