Tárlatvezetés a Nagy Albert kiállításon

Muzeul de Arta Cluj-Napoca Ismeretterjesztő

Tárlatvezetés a Nagy Albert Retrospektív kiállításon

Szeretettel meghívjuk a Nagy Albert Retrospektív kiállítás keretében Székely Sebestyén kurátor tárlatvezetésére, pénteken, augusztus 20-án, 15 órától.
Találkozóhely: a Kolozsvári Művészeti Múzeum dísztermei.
A múzeumi kiállítás megtekintése után a vezetés a Quadro Galériában folytatódik, ahol a festmények mellett a művész rajzai és szövegei is szerepelnek.
A tárlatvezetés nyelve: magyar
A tárlatvezetés és a múzeumi belépés a tárlatvezetés alkalmából ingyenes. A Quadro Galériában a belépés ingyenes.
Az esemény partnere: Kolozsvári Magyar Napok
Nagy Albert (1902–1970) a romániai modern képzőművészet egyik meghatározó alakja, életműve ennek ellenére meglehetősen ismeretlennek számít. A két helyszínen megrendezett tárlat a művész halálának ötvenedik évfordulója alkalmából, számos intézmény és magángyűjtő erőfeszítését egybefogva valósult meg. A több mint száz festményt és négy szobrászati alkotást felvonultató kiállítás mind a szakértők, mind pedig a nagyközönség számára egyaránt premier, hiszen ennyi munkáját még a festő életében sem állították ki egyszerre.
Szeretettel várjuk!