Szóval, rímmel, színházzal-drámatábor

Óbecse Kultúra, kommunikáció

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben
Szóval, rímmel, színházzal címmel drámatábort tartanak július 27-e és augusztus 1-je között
Húsz óbecsei diák jelentkezését várjuk a táborba. Olyan diákokra számítunk, akik érdeklődést mutatnak a szavalás és színészet iránt. A diákok alsó életkora 9 év (befejezett 2. osztály).
A tavalyihoz hasonlóan az idén is 6 óra szakmai munka folyik majd a táborban, és a táborozók uzsonnát, valamint ebédet kapnak.
A tábor szakmai vezetői: Rókus Zoltán színművész és Magyar Zsófia, az újvidéki Művészeti Akadémia színészhallgatója, akik a nyelv szépségébe, a beszéd tisztaságának fontosságába, a szavalás dallamába, a színészvilág rejtelmeibe hivatott bevezetni a résztvevőket.
Jelentkezni a Petőfi kultúrkör irodájában lehet munkanapokon 8 és 13 óra között, illetve a 69-10-556-os telefonon lehet érdeklődni.
A tábor megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.