Szirmai Albert: Mágnás Miska

Kolozsvár Kultúra, kommunikáció

Szirmai Albert: Mágnás Miska

Az operett rajongóknak kedvez a Magyar Opera! Június 4-én Szirmai Albert Mágnás Miska című darabját, míg június 11-én Kálmán Imre nagyoperettjét, a Marica grófnőt tűzte műsorára az intézmény. A slágerekkel teli, különleges történeteket mindkét alkalommal 18 órai kezdettel tekintheti meg a közönség.
Az operettirodalom egyik közismert gyöngyszemét színpadra állítani minden rendező számára komoly kihívást jelent, főleg annak tudatában, hogy a Mágnás Miskát hosszú évtizedeken keresztül nagy sikerrel játszották Kolozsváron. A zenét és a cselekményt egyaránt a könnyedség, játékosság jellemzi, ezt pedig méginkább kiemeli Béres László finom humorú rendezése. ,,Tartózkodtunk a direkt aktualizálástól, sőt, korban is visszahelyeztük a történetet a huszadik század elejére – ám éppen ennek köszönhetően válik kortalanná, örökérvényűvé az előadás” – vallja a rendező. A vasárnap, június 4-én 18 órától kezdődő előadást Kulcsár Szabolcs dirigálja.
Fellép Fülöp Tímea, Farkas Loránd, Mányoki László, Székely Zsejke, Mányoki Mária, Hary Judit, Jordán Éva, Ádám János, Madarász Lóránt, Balázs Borbála, Rétyi Zsombor és Venczel Péter.
Játékosságból és humorból a Bor József rendezte nagyoperettben sincs hiány. Kálmán Imre egyik legkedveltebb művében, a Marica grófnőben – ahogy az az operettekben lenni szokott – ártatlan füllentésekből hatalmas kalamajka kerekedik, a szereplők saját csapdájukba (és szerelembe) esnek. Közben pedig olyan slágerek szólnak, mint a Szép város Kolozsvár, Hej, cigány, Szent Habakuk, Ringó vállú csengeri violám, amelyek a legkülönbözőbb stílusokba kalauzolják a nézőt: az amerikai foxtrottól a shimmyig, a bécsi keringőtől a magyar csárdásig és a cigányzenéig. S bár könnyű kézzel írta slágereit a világhírű zeneszerző, munkáit átitatja humanista életbölcsessége és életigenlése. Ezzel a többlettel a mese választ adhat a valóságban is előforduló örök kérdésekre, legyen szó erkölcsről, tisztességről, barátságról vagy szerelemről. A június 11-én 18 órától sorra kerülő előadást Kulcsár Szabolcs vezényli.
Fellép: Vigh Ibolya, Szabó Levente, Hary Judit, Ádám János, Madarász Lóránt, Ádám Éva, Rigmányi István, Molnár Mária, Veress László, Szabó József és Gergely Elek.