Szent László, a lovagkirály

Somoskőújfalu Zene

Augusztus 19-én, pénteken 20.30 kezdettel szervezik meg a Nemzeti Lovas Színház előadásában a Szent László, a lovagkirály című darab bemutatóját  a somoskőújfalui Kakuk Lovasudvaron. 

A Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Salgótarján várossá nyilvánításának 100. évfordulója alkalmából egy nagyszabású, szabadtéri színházi produkciót hoz el.

A produkció egy nagyszabású, a középkori lovagi tornák hangulatát idéző, nagy kosztümös népi rockopera. A történet szerint Laczfi Endre – Lajos király egyik legjobb hadvezére – elindul a tatár ellen, Moldva vidékére, de seregei kevésbé bírják a számlálhatatlan tatárt, így Szent Lászlóhoz imádkozik. A történet fő misztikuma abban rejlik, hogy maga Szent László, halála után mintegy 300 évvel, a jól ismert legenda szerint kel életre. A lovagkirály szelleme, jobban mondva szellemisége végig kíséri a történetet, megmutatva a ma emberének, ki is volt Isten “legnagyobb harcosa”.

Szereplők:
Szent László – Lovagkirály: Pintér Tibor a színház igazgatója alakítja.
Ilona – Égi királynő, későbbiekben rabszolga leány: Ilyés Jenifer
Laczfi Endre – a bátor hadvezér: Mohácsi Márk
Róza – a vidám és szókimondó szakácsné: a Jászai-díjas Papadimitriu Athina és egy új fiatal tehetség, Ambrus Izabella

Ízelítő az előadásból: www.youtube.com/watch?v=m3wiiEz-4Pk

Jegyek kaphatók:www.salgoremek.hu/jegyek, Városi Jegyiroda (3100, Salgótarján, Fő tér 5.) valamint szabad helyek függvényében az előadás előtt a helyszínen is. Jegyek már kaphatók!

Az előadás előtt, 17 órától ingyenes középkori játszóudvar várja a gyerekeket.