Szent István nap Erzsébetlakon

Erzsébetlak Vallás

A Császár-tó Magyar Művelődési Egyesület és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége Szent István-napi ünnepséget tart augusztus 21-én, 10 órai kezdettel az erzsébetlaki Szent Erzsébet római katolikus templomban.

Az ünnepségen a résztvevők Erzsébetlak fennállásának 150. évfordulójáról is megemlékeznek. A rendezvény ökomenikus, kenyérszentelő istentisztelettel kezdődik, amelyet Kalapis Sztoján atya, az Emmausz Szórvány Kollégium igazgatója, Erzsébetlak szülöttje celebrál. Ezt követően az egybegyűlteket a Császár-tó MME vezetője, a KCSSZ elnöke és a település polgármestere köszönti majd. Akik úgy döntenek, hogy vasárnap együtt ünnepelnek az erzsébetlakiakkal, rendkívül színes programokon vehetnek majd részt: délelőtt művészeti előadásokban gyönyörködhetnek, délután pedig vidám kirándulás, hajókázás, sőt, még állatsimogatás is vár rájuk.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

Forrás: https://www.facebook.com/csaladszervezetek/