SZAMOSÚJVÁRI NAPOK

Szamosújvár Egyéb

SZAMOSÚJVÁRI NAPOK

Első ízben kezdődnek a városnapok a magyar közösség által szervezett programokkal Szamosújváron. „A szamosújvári közösség jelzései alapján kezdtük el szervezni az idei év eseményeit. A város magyarsága nyitott a kultúrára és megfogalmazódott az az igény, miszerint a városnapok programjában is teret kell adni a magyar programoknak. Éppen ezért nyitjuk az ide városnapot a Kisközösségek Majálisával.” –nyilatkozta Rotár Izabella, az RMDSZ Szamosújvári Szervezetének elnöke.

A rendezvények sorozata június 4-én kezdődik az Epreskerti erdő tisztásán, a már említett Kisközösségek Majálisával. A tavalyihoz hasonlóan idén is sok program kerül terítékre az erdő tisztásán, lesz lovas íjász-, baranta- és solymár bemutató is. A gyerekeknek szerveznek erő- és ügyességi próbákat, szórakoztató játékokat, ezeket kiegészítik a lovaglás, íjászat, illetve fegyverhasználat. Különböző közösségek bográcsos ételekkel csillapítják majd az éhséget, míg a szamosújvári magyar közösség ifjai és felnőttjei a színpadon mutatkoznak be és szórakoztatják a jelenlevőket. Az idén újdonság jelleggel szolgál a nomád jurta felállítása, a mászófal és a különböző meglepetések, amelyekkel a szervezők készülnek.

Június 9-én folytatódnak a magyar programok, a Hayak Pubban, ahol borkosotoló keretén belül Enyed vidék borait mutatják be, illetve a humor esten György Boti és társai szórakoztatják az egybegyűlteket. Az est a Les Nauges együttes dzsesszkoncertjével zárul a pub teraszán.

A június 10-ei eseményeknek a Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum ad otthon. Idén első alkalommal szervezik meg a Tulipán Focibajnokságot, melyen a felnőtt korosztály csapatai vesznek részt, illetve a szamosújvári városi tanácsosok és a Szamosújvári Polgármesteri Hivatal meghívottjai is beszállnak a bajnokságba. A bajnokság ideje alatt a résztvevők asztali teniszben, és kosárlabdában mérhetik össze tudásukat. Az est a városközpont kisszinpadán folyatódik a kolozsvári Yesterdays együttes előadásával, majd Knock-Out együttes koncertje zárja az estét.