Szakkollégiumi délutánok 3.

Kolozsvár Kultúra, kommunikáció

Szakkollégiumi délutánok 3. A Státus (h)arcai – múlt és jelen?

Az Erdélyi Római Katolikus Státus (h)arcai – múlt és jelen. A marosvásárhelyi katolikus iskola kilátásai a Státus történetének árnyékában

Az Erdélyi Római Katolikus Státus 400 éves felállása óta küzdelmes utat járt be. A reformációt követően katolikus autonómiaként a katolikus hit érdekképviseletére jött létre. Mária Terézia tartotta magát olyan katolikusnak, mint a Státus, ezért abszolutista uralkodóként illetékességeit saját hatáskörbe vonta. Az 1848-as forradalom után a Státus visszaszerezte ugyan önállóságát és javait, de akkor a Magyar Kormány antiklerikális és liberális elemeivel szemben kellett frontot formálnia. Trianon után Romániában nacionalista körök által kisajátított vagyonát a Vatikán és a Román Kormány együttműködésével sikerült megvédenie, de a berendezkedő kommunista hatalom államosította azt. Az 1989–90-es változások után a hajdan jogcím nélkül államosított javak visszaszolgáltatása elindult, de a két világháború közötti kálváriája is újrakezdődött. Ma az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálja a marosvásárhelyi hajdani státusfőgimnázium huszadik század elején épített ingatlanának tulajdonjogát csakúgy, mint a kezdeményezésére alapított katolikus iskola ügyét.
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Szakkollégium ezt a hányatott történelmet igyekszik feltérképezni különösen a Státus 1873 és 1948 közötti mindennapi ügyvitelének vizsgálatával. A szakkollégium tíz éves munka után 2016-ban egy évre felfüggesztette működését. Most újult lendülettel indul újra. Meg kívánja szólítani a Római Katolikus Teológia hallgatói mellett a Történelem és Filozófia Karnak a téma iránt érdeklődő hallgatóit is. A 2017-18. egyetemi év során előadások keretében és levéltári kutatás által kívánjuk bővíteni ismereteinket a Státus történelmét illetően.