Rézhúron Csíkszeredában

Csíki Székely Múzeum Ismeretterjesztő

Csíkszeredában vendégszerepel a Háromszék Táncegyüttes. RÉZHÚRON c. szabadtéri előadásunkat augusztusban a következő napon mutatjuk be:

Augusztus 27. csütörtök: 19 óra
– Helyszín: Csíkszereda, Csíki Székely Múzeum szabadtéri színpad
– Helyfoglalás: 0266/372024

Higgyen nekem, nincs is más,
Mint az egymásra találás,
Valami szívet melengető
Muzsika dallamára.
Két kéz összekulcsolódik,
Hogy az egyik pár láb megérzi,
Hova lép a másik.
Utána megy, bárhova is vezet ez a mozdulat.
Utánamegy, mert azt hiszi,
Innen már röpülés lesz minden lejtésből és minden fordulatból.
S ki tudja, talán
Tényleg röpülés ez már.

A tánc a lélek nyelve, sokan tudjuk, a néptánc egy közösséggé erősödött léleknyelv, az erdélyi páros táncaink a férfi és a nő örök viszonyának természetéről vallanak.
Rézhúron című előadásunkkal Erdély legszebb tájainak folklórkincsében vándorlunk, tánccal, muzsikával, melynek középpontjában prímásunk hegedűjének rézhúrja áll, ez az előadás címadója is. A rézhúron játszott dallamok vezetnek el a népzene, a néptánc és a népdal nyelvén Bukovina, Székelyföld, Felső-Marosmente, Mezőség, valamint Kalotaszeg vidékeire.
Rendhagyó előadásunk, mely a táncosi egyéniségeket szólisztikus formában mutatja be egy igazi ünneplés amely a szívünkben kezdődik, onnan tölti fel a formát, bármilyen formát, kinek milyet ismer a szokása.

Zenei szerkesztés: Fazakas Levente
Koreográfia: Tekeres Gizella, Melles Endre
Színpadi szerkesztés: Ivácson László

A nézők beengedése a járványügyi protokoll betartása végett 18.30 órakor, fél órával a kezdés előtt történik.
– Helyfoglalás az érkezés sorrendjében.
– Mindannyiunk egészségének megőrzése érdekében szíveskedjenek betartani a járványügyi előírásokat, így a szájmaszk viselését.
– 37,3 Celsius-fok fölötti testhőmérséklettel rendelkező nézőinket nem áll módunkban beengedni a nézőtérre.
– Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a kötelező távolság betartása miatt a helyek száma korlátozott!

A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója Kovászna Megye Tanácsa