Rendkívüli dzsesszest

Nagyvárad Zene

Rendkívüli dzsesszest

Különleges hangulatú estnek, igazi zenei csemegének lehetnek szem és fültanúi mindazok, akik június 22-én, csütörtökön kilátogatnak a nagyváradi várba: a Szent László Napok keretében ugyanis ekkor kerül színpadra a Szent László-legendák dzsesszre hangszerelve című előadás.

A premier keretében olyan neves sztárok lépnek színpadra, mint Harry Tavitian, Mizsei Zoltán, Andrejszki Judit, valamint a Balázs Elemér Group.

A rendkívüli eseményt a Posticum kulturális központ szervezi azzal a kimondott céllal, hogy minden váradi – nemzetiségtől függetlenül – magáénak érezze Szent Lászlót.

A műsor első felében rendkívül népszerű Harry Tavitian lép színpadra, ő a műsorában Bartók Béla román táncait dolgozza fel dzsessz ütemekben, és középkori örmény dalokkal is elkápráztatja majd nagyváradi közönségét.

Az előadás második része szól majd tulajdonképpen Szent Lászlóról, ekkor a Balázs Elemér Group zenészei két ismert és elismert énekessel, Andrejszki Judittal és Mizsei Zoltánnal kalauzolnak el városalapítónk korába: gregorián énekek és Szent László alakját megjelenítő régi magyar egyházi népénekek hangzanak majd el dzsesszre hangszerelve.

Két dal között pedig két színész, Pitz Melinda és Sebastian Lupu olvas fel Szent Lászlóról szóló középkori szövegrészleteket, román és magyar nyelven egyaránt. Ezek a lovagkirály erényeit, történelmi jelentőségét, személyiségének integratív, egységteremtő vonásait hivatottak megvilágítani.

Közös ünneplés, egyetemes üzenet.
Szeretettel várjuk Önöket!