Privát Kolozsvár

Kolozsvár Kultúra, kommunikáció

Privát Kolozsvár. Vetítés Orbán Lajos amatőr felvételeiből

Az első amatőröknek szánt CINE KODAK filmfelvevőgép 1927-ben került a piacra. Egy bemutatópéldánya Kolozsvárra is eljutott a főként német fototechnikai felszereléseket forgalmazó Kováts P. Fiai boltba. Ezt a felvevőgépet vette néha használatba Schafer László, a bolt tulajdonosa és Orbán Lajos (1897-1972), amatőr fényképész, a bolt beszerzője. Fotóit a Művészeti Szalon is publikálta, nemzetközi fotóversenyeken is díjat nyert.
Első datálható filmfelvétele 1928 július 8-án készült, az első cserkész jamboree alkalmával a Mikes család magyarcsesztvei birtokán. Orbán Lajos 1930-as évek közepéig örökítette meg mozgóképen Kolozsvárt és környékét, a fotós társaságát, családját és felcseperedő gyerekeit. Filmjeiből megtudhatjuk kik lakták be Kolozsvár főterét, a Sétateret, és hogy milyen volt közlekedni a konflisok és az automobilok korában.
Augusztus 16-án 19 órától az Orbán és a Schafer családok hagyatékából előkerült filmtekercsekből készített összeállítást fogjuk vetíteni.

Vetítés a Kolozsvári Magyar Filmnapok keretében, a Tranzit Alapítvány szervezésében.

Élő zenekíséret: Kónya Eszter.

A filmeket bemutatja: Blos-Jáni Melinda kutató, az Erdélyi Audiovizuális Archívum vezetője.

Kutatás: Blos-Jáni Melinda, Tóth Orsolya
A mozgóképek digitalizálása: Buglya Sándor, Tóth Orsolya, Filmtett