Online Fröccs Almási Kittivel

online esemény Ismeretterjesztő
2020. Sokunknak szitokszó. Változás. Felfordulás. Újrarendezés. Kétségbeesés. Nehézségek… Ez az év rengeteg tapasztalatot hozott mindannyiunk személyiségével kapcsolatban. Olyan oldalunkat is megismerhettük, amit eddig nem láttunk, mert nem volt még ilyen típusú krízishelyzet az életünkben. Küzdöttünk, harcoltunk, feladtuk, beletörődtünk, gyászoltunk.
És jön 2021! Amikor minden más lesz… De hogyan?
Tari Annamária szerint: Hozzáfoghatunk saját érzelmi vakcinánk készítéséhez, melyhez a hozzávalókat csak saját recept alapján szedhetjük össze. Ez ügyben ugyan nem tudunk átszaladni a szomszédhoz egy kis sóért, de az sokat számít, hogy láthattuk az ismerőseinket, ki hogyan fűszerezte a múlt évét.
Volt, akit irigyelhettünk, mert mindig mosolygós maradt, és láttuk azokat, akik “házi virológusokká” válva okoskodtak, mások vérnyomását megemelve.
Volt, aki ugyanúgy élt, mint szokott, mások pedig borotvaélen táncoltak.
Januári Fröccs előadásunkon közös kísérletet végzünk: létrehozzuk Tari Annamária és a résztvevő online közönség segítségével a Covid-19 (vagy bármely más, tetszőleges krízishelyzet) elleni érzelmi vakcinát.
Hogy kinek mit jelent ez? Hogy a munkatársaiddal, a családoddal, a barátaiddal hogyan tudod közösen fejleszteni és javítani a lelkierődet? Hogy a régebbi, például világháborús vagy kommunizmus alatti érzelmi megküzdési opciók jó mintát adnak vagy kifejezetten károsak a felnövekvő generációnak?
Mindezekre veletek együtt keressük a választ. Imprójelenetek, lehetséges opciók, pszichológiai elemzés, és főleg: a ti gondolataitok, ötleteitek. Abban biztosak vagyunk, hogy lehet és érdemes felkészülni 2021-re!
Az Online Fröccsről:
Ebben az előadásban a Momentán Társulat mindennapi élethelyzetekre improvizál. A téma mindig más, de a módszer közös: jellegzetes szituációkat, életszerű jeleneteket játszunk a jól ismert problémák kapcsán, mindig az adott közönség ötletei alapján.
Bemutatunk alternatív viselkedési formákat, végigjárjuk egy-egy helyzet különböző lehetséges kimeneteit. Követhetjük mindennapi hőseink útját a jövőbe, vagy éppen visszamehetünk a múltba, hogy felderítsük: mi az oka ismétlődő konfliktusaiknak, hol gyökereznek rosszul működő viselkedési mintáik.
Az imprószínházi eszközök és a közönség ötletei, tapasztalatai minden este új darabot írnak. Célunk, hogy humorral, nyitottsággal és empátiával nézzünk rá problémáinkra.
Egyedi recept a la Momentán: 1 deci pszichológia, 2 deci játék.
Megnevettet és felszabadít. Néha kicsit fejbe vág, de már alig várod a következőt.
Praktikus információk:
Az előadást ONLINE közvetítjük az Impró színpadáról.
Az aktulális rendelkezések alapján előadásunkat mindenki az otthonából, biztonságos környezetből követheti. Az előadást az Impró színpadán játsszuk, innen streameljük, és igyekszünk mindenkit a lehető legteljesebb élményhez juttatni, így nézőinket bevonjuk az előadások alatti ötletelésbe! 🙂
Az előadás linkjét az előadás előtt negyed órával fogod megkapni. Ha kérdésed/problémád lenne, keress a Facebookon vagy a címen. De reméljük, minden rendben lesz 🙂
Az előadás 48 órán belül visszanézhető!
Kérjük, a linket ne küldd tovább harmadik félnek.
Várunk szeretettel online!