Nyitott pincék napja Kisgéresben

Tökölyi Angéla Kisgéres Szabadtéri

Akácillat – Nyitott pincék napja Kisgéresben

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Kisgéresi Borcsák Asszonykórus

Immár hagyományosan, az akácvirágzás idején rendezik meg a bodrogközi Kisgéresben a Nyitott Pincék Napját. Május 14-én, szombaton 12 órától több mint húsz pince várja a látogatókat borkóstolásra és pincelátogatásra.

A borkóstolás mellett helyi jellegzetes ételeket kóstolhatnak, és kulturális programok sorát tekinthetik majd meg a látogatók.

Igazi vásári hangulat, kézműves termékek bemutatása, gasztronómiai különlegességek és kirakodó vásár is várja a nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő bodrogközi programon a résztvevőket.

A kisgéresi pincesor tövében lévő szabadtéri színpadon tartalmas program zajlik majd szombaton délután. Fellép a helyi „Borcsák” Asszonykórus, lesz népzene és néptánc a Komócsa és a Csurbeláj együtteseknek köszönhetően, Cigándról és Bodroghalomról szintén néptáncosok, kórusok és citerazenekar érkezik. A színpadon helyet kapnak a gyermek néptánccsoportok, az ifjú tehetségek, valamint opera és retro zene egyaránt. A gyerekeket íjász bemutató és lovas parádé is várja Kisgéresben.

Furik Csaba, a község polgármestere portálunknak elmondta, hogy a távolabbról érkezők részére autóbusz járatot indítanak a közeli nagygéresi vasútállomásról a rendezvény helyszínére. Így a Kassa felől érkezők délelőtt 11.32 és 13.32-re Nagygéresbe érkező vonatoktól egyenesen a rendezvény helyszínére juthatnak autóbusszal, visszafelé pedig a Nagygéresből 18.20-kor induló vonathoz viszi az autóbusz a Kassa irányába utazókat.

A nagyszabású kisgéresi rendezvény fő célja a helyi hagyományok és értékek bemutatása, valamint a falusi turizmus fellendítése, amely kitörési pont lehet a gazdasági árnyékban lévő régió települései számára.

A rendezvény a helyi önkormányzat, a Polyhos-borászok társulása és a Bodrogközi EGTC közös szervezésében, a Kassa megyei önkormányzat támogatsával valósul meg.

A Terra Incognita program, amely Kassa megyében a kultúra, hagyományok és a történelmi emlékhelyek bemutatása mentén szervez tematikus útvonalakat és az idegenforgalom fejlesztését szorgalmazza, a TOP 10 rendezvénye között tartja számon a kisgéresi rendezvényt.

 

Írta: Tökölyi Angéla – 2016.05.12.
Forrás: felvidek.ma
felvidek_banner_logo