Nyitott ajtó várja a civil szervezeteket

Óbecse Ifjúsági, gyermek

Csütörtökön (május 20-án) 11 órakor a civil szervezetek és a média közötti kommunikációról tart tanácsadást az Óbecsei Ifjúsági Szervezet (BUM), ennek során a sajtóval való kapcsolattartással, a leggyakoribb kommunikációs hibákkal, az újságírók érdeklődésének a felkeltésével kapcsolatos kérdésekre is választ kaphatnak majd az érdeklődők. A járványhelyzet miatt az eseményt a Zoom platformon tartják meg, jelentkezni pedig a https://gradjanske.civicatalyst.org/bum_ov1 oldalon lehet.

A vajdasági civil szervezeteket érintő kérdésekről havonta lehet majd eszmét cserélni a BUM tagjaival. A „Nyitott ajtó” program során a civil szféra képviselői a szerbiai civil szervezetek központjának a szakértőitől kaphatnak tanácsot a munkájuk során felmerült problémákra. A programot az Európai Unió támogatja, és megvalósításában az óbecsei BUM is részt vesz.