Médianapok

Kolozsvár Tudomány, oktatás

Médianapok

Először szerveznek Médianapokat az Újságírás szak diákjai Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Politika, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán, március 23–24-én.
A szakmai konferencia újságírás–média, illetve kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatóknak szól. Célunk, hogy fejlődhessünk, hogy minél jobb szakemberekké válhassunk. Emellett, azokat az érdeklődőket is be szeretnénk vonni, akik, bár más szakon tanulnak, foglalkoztatja őket a média: az interjúkészítés, a sportújságírói technikák, a televíziós műsorkészítés rejtelmei, a fotó- vagy videókészítés kihívásainak feltérképezése. A kétnapos rendezvényen magyarországi illetve hazai szakemberek egyaránt mesélnek majd munkájukról, tapasztalataikról. Ugyanakkor, terítékre kerülnek a kolozsvári diáklapok is, a Campus és a Perspektíva, amelyek a rendezvényünkön is várják az új munkatársakat.
Meggyőződésünk, hogy a témák szakszerű, de közérthető elemzése segítséget nyújt a média területén elhelyezkedni vágyóknak, az érdeklődőkből pedig tudatosabb médiafogyasztók és tartalomgyártók válnak.

Ha téged is érdekel a média, szeretettel várunk!