Másik világ

Maros Művészegyüttes, Marosvásárhely Kultúra, kommunikáció
MÁSIK VILÁG
Táncos, zenés beszélgetés a csángó magyarokról
A marosvásárhelyi Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Pro Folk Dance Egyesület és a Maros Művészegyüttes közös szervezésében a gyimesi és moldvai csángó magyarok életével, hagyományaival, szokásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A MÁSIK VILÁG című műsorban Sára Ferenc gyimesi koreográfus előadását hallhatják, melyet kiegészítenek a csángó magyarok táncai, népdalai, népzenéje a gyimesközéploki Virics együttes, az Öves együttes és Kásler Magda, Varó Huba és táncosai, a Napsugár Néptáncegyüttes és a Maros Művészegyüttes előadásában. Szeretettel várjuk nézőinket.
Időpont: 2022. FEBRUÁR 23., SZERDA, 19:00
A belépés a járványügyi korlátozásoknak megfelelően oltásigazolás felmutatása, illetve SARS-CoV-2 fertőzésen való átesésről szóló igazolással (amely a megfertőződéstől számított 15. nap és 180. nap közötti periódusban érvényes) kell rendelkeznie, valamint 72 óránál nem régebbi negatív RT-PCR teszt, vagy 48 óránál nem meghaladott, hivatalos, negatív antigén teszt felmutatása szükséges.
A belépés díjtalan de előzetes regisztráció szükséges a 0757 059 594-es telefonszámon.