Majális Adahatáron

Adahatár Szabadtéri

Az idén Adahatáron rendezik meg Zenta község központi május 1-jei buliját. Az Adahatár Tanyabarátok Egyesületének szervezésében a majálison a gasztronómiai megmérettetés mellett májusfaállítást, a legkisebbek számára pedig tanyai játékokat és kézműves-foglalkozásokat is tartanak. A rendezvény 9 órakor a főzőversenyre való regisztrációval kezdődik, a 10 órakor esedékes megnyitót követően pedig elkezdődik a főzőverseny, amelynek versenyzői saját alapanyagból készíthetik el főztjüket és sültjeiket.

Fotó: Fodor István

Fotó: Fodor István

A gyermekfoglalkozások 11 órakor kezdődnek, s ennek keretében lesz malacfogás és más tanyai játékok. Az énekes-zenés májusfaállítás délben kezdődik, 13 órakor megejtik a májusfatáncot is. 14 órától alkalmi kultúrműsort szerveznek, 15 órakor kihirdetik a főzőverseny eredményét.

A szervezők a bográcsban főtt ételek, a rostélyos sültek, a sós vagy édes sütemények, a legszebb majálisi főzőkanál és a legzamatosabb pálinka kategóriájában hirdetik ki a győzteseket. A szervezők az árnyékos főzőhelyet, a vizet és a tűzifát díjmentesen biztosítják, a zentai önkormányzat pedig babot főz a látogatók számára. Az iskola-, bolt- és kocsmamúzeum is látogatható lesz a rendezvény ideje alatt, s természetesen ételt és italt is lehet majd a helyszínen vásárolni.

Ezzel persze nem ér véget a vigalom, mert 19 órakor a hagyományos adahatári batyubált is megrendezik, lakodalmas zene szól majd, valamint fellépnek Máté György és Szabó Dékány Zsófia énekesek.

A főzőcsapatok Ősz Szabó Imrénél jelentkezhetnek a 061/111-5926-os mobilszámon. A versenyre a benevezési díj 500 dinár. A rendezvénnyel kapcsolatban bővebb információt Sárvári Norbertnél szerezhetnek az érdeklődők a 062/970-9108-as mobilszámon.

Forrás: Magyar Szó