Magyarok szovjet fogságban 4.

Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Tordai út, 4. sz. alatti épülete Kultúra, kommunikáció

Magyarok szovjet fogságban 4.

Örömmel értesítek mindenkit, hogy tovább folytatódik a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara által szervezett előadássorozat a magyarok szovjet fogságának témakörében.
A negyedik előadást a Kolozsvári Magyar Napok keretében rendezzük meg és a téma egyik ismert erdélyi kutatója, Benkő Levente, a Művelődés folyóirat szerkesztője tartja. Ezúttal a Románián belüli elhurcolásokról és a román lágerekről lesz szó. Az előadás címe: Magyar civilek internálása 1944 őszén Romániában. A barcaföldvári haláltábor a kollektív emlékezetben
Az előadásra 2016. augusztus 17-én (szerdán) délután 18 órai kezdéssel kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Tordai út, 4. sz. alatti épületében, ezúttal az A303-as teremben. Részletek a csatolt plakáton és a Kolozsvári Kar honlapján: http://kv.sapientia.ro/hu/hirek/programjaink-a-7-kolozsvari-magyar-napokon
Az 1 óra időtartamú előadás – a szakma mellett – ezúttal is nyitott a nagyközönség számára. Az előadást követően lehetőség van interaktív beszélgetésre az előadóval.

Mindenkit szeretettel várunk.