Magyar zászló pályázat díjátadója

Budapest Ifjúsági, gyermek

Ezúton ajánlom szíves figyelmébe a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által, a Kárpát-medence és a diaszpóra magyar diákjai számára hirdetett rajz- és esszépályázat ünnepélyes díjátadó rendezvényét.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből eredően a magyar zászló és címer emléknapjához kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – immár ötödik alkalommal hirdetett pályázatot a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára.

Idén a pályázatokat „Magyar Zászló és címer”, valamint a Rákóczi-emlékévhez kapcsolódóan„Istennel a Hazáért és a Szabadságért!”témakörben is be lehetett nyújtani.

A határidőig beérkezett pályamunkák közül neves zsűri választotta ki a díjazottakat.

A rendezvény időpontja:  2019. március 16 (szombat) 10:00 óra

Helyszíne:  Várkert Bazár, 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.

Fővédnök: Dr. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes

Védnökök:
Wittner Mária, ’56-os szabadságharcos
Németh Szilárd István miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára
Dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, a Rákóczi-emlékév kezdeményezője
Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Emberi Erőforrás Minisztérium
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke

Beszédet mond:

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke
Mikóczy Anita igazgatóasszony, a rendezvénynek otthont adó VÁRKAPITÁNYSÁG Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Kft. részéről
Dr. Bánfi László, a nyertes pályázók díjazását évek óta kiemelten támogató NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. stratégiai, jogi és humánpolitikai ágazati igazgatója

A díjazott pályamunkákat értékeli:

Jankovics Marcell Kossuth-díjas, Leonardo da Vinci-díjas, a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetett grafikusművész, filmrendező, Magyarország Érdemes Művésze, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke – a rajzpályázat zsűrijének elnöke

Takaró Mihály Magyar Örökség Díjas, Erdélyi Magyar Örökség Díjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett író, irodalomtörténész, tanár – az esszépályázat zsűrijének elnöke

A díjazott alkotásokból készült kiállítás a helyszínen március 15-től március 19-ig megtekinthető.

Forrás: NSKI/SZAKC