Középiskolások hosszú hétvégéje

Kolozsvár Tudomány, oktatás

Középiskolások hosszú hétvégéje a BBTE-n

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet 2018. szeptember 20. és 23. között egyetemi nyílt napokat szervez az erdélyi magyar középiskolások részére Középiskolások hosszú hétvégéje a BBTE-n címmel.

A hatodik éve szervezésre kerülő rendezvény célja, hogy a középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetem kutatói illetve oktatói munkájába, valamint a kolozsvári diákéletbe. Ennek érdekében ismeretterjesztő előadásokat, illetve közösségápoló, interaktív programokat szervezünk. Tudományterületek szerint természet-, reál-, társadalom- és bölcsészettudományos foglalkozásokat biztosítunk a résztvevőknek.

Program:

2018. szeptember 20., csütörtök

Érkezés, szálláshelyek elfoglalása (érkezés: Béke tér, szállás: Hașdeu bentlakás)
18:30 – 20:00 Vacsora (Hașdeu étkezde)

2018. szeptember 21., péntek

7:30 – 9:00 Reggeli (Hașdeu étkezde)

9:00 – 11:00 Regisztráció (BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kar előadóterme, Teodor Mihali utca 58–60. szám)

11:00 – 12:30 Megnyitó (BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kar előadóterme, Teodor Mihali utca 58–60. szám)

Köszöntők:
Soós Anna egyetemi docens, a Magyar Tagozat vezetője, tanulmányi rektorhelyettes
Daniel David egyetemi tanár, a kutatás, versenyképesség – kiválóság, tudományos publikációkért felelős rektorhelyettes
Vincze Hanna Orsolya egyetemi docens, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet elnöke

Plenáris előadás:
Csata Zsombor – Hogyan változik a középiskolások nyelvtudása és ennek milyen gazdasági következményei lehetnek?
Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet

13:00 – 15:30 Ebéd (Hașdeu étkezde)

16:00 – 17:00 Csapatösszerázó foglalkozások (BBTE főépület)

17:00 – 18:00 Tematikus előadások a BBTE karainak bemutatásában

17:00 – 17:25 Előadások 1.0:

László Zoltán: Vadrózsák kalózai
Magyar Biológia és Ökológia Intézet
Terem: Emil Pop

Kis Boglárka Mercedesz: Aktív tűzhányókon turistaként és kutató geológusként
Geológiai Intézet Magyar Tagozat
Terem: Stoicoviciu

Réti Kinga-Olga: Márpedig kaját ne dobjunk el! Környezettudatosság a mindennapjainkban
Környezettudományi és Környezetmérnöki Kar
Terem: Popovicu

Benő Attila: A fordítás rejtélyeiből
Magyar Nyelvtudományi Intézet
Terem: Chamoux

Nagy Egon: A nemzetközi terepgyakorlatok bemutatása
Magyar Földrajzi Intézet
Terem: Ionescu

Kerekes Erzsébet: Gyermekfilozófiai foglalkozás
Magyar Filozófia Intézet
Terem: Böhm Károly/127

Nagy Alpár: Miért jó reformátusnak lenni?
Református Tanárképző Kar
Terem: Radó Ferenc

17:30 – 17:55 Előadások 2.0:

Săplăcan Zsuzsa: Mobile App Marketing – Hogyan tudjuk megszerezni és megtartani a mobil alkalmazás felhasználókat?
Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet
Terem: Iorga

Markó Bálint: Mit adtak nekünk a neandervölgyiek?
Magyar Biológia és Ökológia Intézet
Terem: Emil Pop

Begy Róbert Csaba: Energiaválság?! Építsünk atomreaktort házilag
Környezettudományi és Környezetmérnöki Kar
Terem: Popoviciu

László Éva: Felnőtté válás – kapcsolatok – intimitás
Magyar Szociológia és Szociális munka Intézet
Terem: Ionescu

Szikszai Mária: Mit gondol egy néprajzos Einstein utolsó vacsorájáról?
Magyar Néprajz és Antropológia Intézet
Terem: Chamoux

Salat Levente: Létezhet-e emberi társadalom politika nélkül?
Politikatudományi Intézet
Terem: Goanga

Fekete Miklós és Toadere Kovács Dalma: A zenét játszani is lehet – zenés foglalkozás, bemutató az érdeklődőknek
Református Tanárképző Kar
Terem: Radó Ferenc/ Roșca

18:30 – 20:00 Vacsora (Hașdeu étkezde)

20:00 Szabadidős foglalkozások (találkozó a Hașdeu étkezdénél)
• Játékest (Hașdeu étkezde, C1-es terem)
• Ultrahangos denevérvadászat (max. 30-30 fő)
• BBTE Csillagvizsgáló látogatása (max. 20-20 fő)
• Éjszaka az ősléynek között: baralongolás az Őslénytani és Rétegtani Múzeumban (max. 15 fő)

2018. szeptember 22., szombat

7:30 – 9:00 Reggeli (Hașdeu étkezde)

10:00 – 13:00 Tematikus előadások és foglalkozások a BBTE Karainak székhelyén (Indulás a Hașdeu étkezdétől 9 órától.)

• Kommunikáció, közkapcsolatok és reklám Intézet

Vincze H. Orsolya: A háromfejű kacsa, avagy kinek (ne) higgyünk online. Interakív online média bemutató

Kádár Magor: Hazudj, ha tudsz. Nem tudsz. Interaktív nonverbális kommunikáció foglalkozás

Benedek István: Mit rejt a logó? – arculatba kódolt üzenetek. Interaktív bemutató

A Kommunikáció, közkapcsolatok és reklám Intézet székhelye. Helyszín: Gen. T. Moșoiu/Zápolya utca 71. szám, V/2-es amfiteátrum.
Kísérő: Kulcsár Norbert, 0755461046

• Magyar Szociológia és Szociális munka Intézet

A szociális munka, mint segítő szakma arcai. Interaktív foglalkozások a családokkal, gyermekekkel, fogyatékkal előkkel, álláskeresőkkel való munka kapcsán.
Előadó: László Éva, Magyar Szociológia és Szociális munka Intézet
Helyszín: A. Salighny utca, 4. emelet, amfiteátrum mögötti terem.
Kísérő: László Éva, 0745 631 907

• Bölcsészettudományi Kar

10:00 Benke András: Re-kreatív nyitó-szeminárium (magyar szak)
Magyar Irodalomtudományi Intézet

11:00 Szabó Á. Töhötöm: Néprajzos kvíz – avagy mit eszik a kultúratudós?
Magyar Néprajz és Antropológia Intézet

12:00 Molnár Bodrogi Enikő, Jankó Szép Yvette: Vidám finn nyelvlecke
Magyar Irodalomtudományi Intézet

Helyszín: Bölcsészettudományi Kar, Dézsi Lajos terem, I.emelet 110-es ajtó
Kísérő: Benke András, 0742 347 722

• Politikatudományi Intézet

Pártalapítási játék
A kísérő: Szabó Tamás, 0748 086 580
Helyszín: Gen. T. Moșoiu/Zápolya utca 71. szám

• Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet

10.00 – 10.20 Ismerkedés a Közgáz karral!
10.20 – 13.00 FishBanks Ltd. – menedzsment szimulációs játék
Minimum létszám 15 fő.
Programfelelős: Rácz Béla, , 0741 040 072
Helyszín: Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar (FSEGA), 006 terem
Kísérő: Săplăcan Zsuzsa, 0744 213 497

• Geológiai Intézet Magyar Tagozata

Forray Ferenc: A kőzetek és más anyagok láthatatlan alkotóelemeinek megismerése
Geológia Intézet Magyar Tagozat, Helyszín: BBTE Főépület, Geológiai Intézet,
Kísérő: Forray Ferenc. 0748877522

• Magyar Fizika Intézet

Gyakorlati ismerkedés az Arduinókkal
vezetők: Tunyagi Arthur és Járai-Szabó Ferenc
Helyszín: BBTE főépület, 2. emelet, 233-as terem
(Résztvevők száma legfennebb 12 fő)
Kísérő: Járai-Szabó Ferenc, 0744 426 067

• Fotó, Film és Média Intézet

Bevezetés a fotózás titkaiba
Előadótanár: Feleki István
Helyszín: M. Kogălniceanu utca, 1 szám, 40-es terem.

A filmezés alapjai
Előadótanár: Tárkányi János
Helyszín: M. Kogălniceanu utca, 1 szám, 43-as terem.

Kapcsolattartó: Katona Zs. József, 0721 297 602
Kísérő: Katona Zs. József, 0721 297 602

• Magyar Kémiai és Vegyészmérnöki Intézet

1. Lángfestéstől az elemanalízisig.
2. Látványos kémiai kísérletek
Helyszín: Arany János utca, 11 szám, 113-as laboratórium
Kísérő: Muntean Norbert, 0730 340 730

• Református Tanárképző Kar
10:00 Fekete Miklós és Toadere Kovács Dalma: A zenét játszani is lehet – zenés foglalkozás, bemutató az érdeklődőknek
Helyszín: A Református Tanárképző Kar székhelye, Horea út, 7. szám
Kísérő: Fekete Miklós, 0744887345

11:00 Péter István: Mi fán terem a teológia? – Keresztfán… – előadás, beszélgetés az érdeklődőkkel
Helyszín: A Református Tanárképző Kar székhelye, Horea út, 7. szám
Kísérő: Péter István, 0744576165

12:00 Lukács Olga: Kincses Kolozsvár – városnézés művészettörténeti és történelmi bemutatóval
Kísérő: Lukács Olga, 0753057820

13:30 – 15:30 Ebéd (Hașdeu étkezde)

16:00 – 18:00 Készségfejlesztő workshop: karriertanácsadás, tematikus kommunikációs foglalkozások (a Földrajz és Biológia kar épületeiben, Klinikák utca, 5–7.)

Kádár Magor: Benyomásmenedzsment – élet a valós és virtuális világban
BBTE Kommunikáció, közkapcsolatok és Reklám Intézet
Terem: Emil Racoviță

Fugel Edina: Honnan tudjam, mit válasszak?
Karriertanácsadó, tréner
Terem: V. Gh. Radu

Benedek István: Z generáció az online térben
BBTE Kommunikáció, közkapcsolatok és Reklám Intézet
Terem: Eugen Pora

18:30 – 20:00 Vacsora (Hașdeu étkezde)

21:00 – 22:30 Cinema BBTE – Vetítések a BBTE Film, fotó és média szakos hallgatóinak vizsgafilmjeiből. A vetítés után beszélgetésre kerül sor az alkotókkal.
Helyszín: Főépület, Iorga terem

2018. szeptember 23., vasárnap

8:00 – 9:30 Reggeli (Hașdeu étkezde)

10:00–11:00 Hogyan gyűjts plusz pontokat az egyetemi felvételidhez? – tantárgyversenyeken szerzett eredmények hasznosításának lehetőségeiről (BBTE főépület, Iorga-terem 151, I. emelet)
Előadó: Soós Anna rektorhelyettes, a Magyar Tagozat vezetője

11:00–12:00
• Ösztöndíjlehetőségek (Erasmus, Makovecz program) és mentorprogramok (BBTE Mentor Klub)
• A BBTE-n zajló tanrenden kívüli oktatási tevékenységek és oktatástámogató projektek
Előadó: Markó Bálint, a kihelyezett tagozatok, minőségbiztosítás, magyar egyetemekkel való kapcsolattartásért felelős rektorhelyettes

12:30 Indulás