Koraszülött a családban

Zenta Ifjúsági, gyermek
Hadd nőjön később óriássá, aki korábban érkezett..”
(Lackfi János: Aki korábban érkezett)
Minden születés alaposan átrendezi a korábbi családi rendszert. Hatványozottan érvényes ez arra a váratlan helyzetre, amikor korábban érkezik a baba. A család nem is tudja, hogy meg merje-e osztani bárkivel a hírt, ha pedig gratulálnak a baba születéséhez, ahhoz hogyan is viszonyuljanak. Számtalan olyan gondolat és érzés kavarog a koraszülésben érintett szülőkben, amelyeket csak sorstárssal tudna bizalommal megosztani.
November 17. felé közeledve bizonyára minden érintett szülőben felszínre kerülnek az emlékek, függetlenül attól, milyen régiek is azok.
Ezért sorstársi támogatást nyújtva szeretnénk segíteni a koraszülőket. Támaszt szeretnénk nyújtani a családoknak a hosszú, kórházi időszak utáni hazatérés első, bizonytalan napjaiban, feltérképezve, hogy Vajdaságban milyen lehetséges módjai, feltételei vannak a koraszülött utógondozásnak.
A program célja a szülők kompetenciájának kialakítása, erősítése, illetve a hosszú, egymástól távol töltött napok után a családi egység újrateremtése.
Iskolába induló, vagy már iskolás koraszülöttet nevelő szülők valószínűleg ismerik azt az értetlenséget, amellyel a környezetük a „túlzott” aggodalmukra reagál. Nekik is szeretnénk támaszt nyújtani, megértéssel, értő figyelemmel.
Ez a segítség szakemberek bevonásával történne, lehetőség volna szülésélmény feldolgozásra, de egyéb olyan fontos dolgokra is, amelyekre nem tudtak a szülők felkészülni, így például szoptatási- és hordozási tanácsadásra, vagy akár a későbbiekben felmerülő nehézségek oldásában.
Szeretettel várjuk a koraszülésben (frissen vagy akár évekkel ezelőtt) érintett szülőket, nagyszülőket, rokonokat, hogy elfogadják a történteket, és felismerjék, megértsék az ahhoz kapcsolódó gondolataikat, érzéseiket.
Ugyanakkor arra bátorítjuk a közeli hozzátartozókat, akik szeretnének jól kapcsolódni a koraszülött gyermeket nevelő barátaikhoz, hogy csatlakozzanak, kérdezzenek, hiszen minden megválaszolt kérdésük közelebb viheti őket a megértéshez.
A program összesen hat alkalmas, egy órás találkozásból áll, melyen természetesen szívesen látjuk a koraszülött babákat, totyogókat, iskolás gyermekeket is.
Az első találkozás időpontja: 2021.szeptember 24., péntek, 17 óra
Az esemény koordinátora: Szarka Mándity Krisztina, mentálhigiénés segítő-hallgató, aki maga is érintett a koraszülésben
Hozzájárulás: a belépés ingyenes
A résztvevők száma korlátozott. A programra BEJELENTKEZÉS szükséges! Érdeklődni és jelentkezni üzenetben, vagy a következő elérhetőségeken lehetséges:
vagy 061/1418907
A program a járványügyi helyzetre vonatkozó hatályos előírások betartásával valósul meg. Kérünk benneteket, orrot és szájat fedő maszkban és egészségesen érkezzetek! Mindannyiunk biztonsága érdekében. Köszönjük!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!