KismamafelkéSzülő

Zenta Ifjúsági, gyermek
MILYEN TÁMOGATÁSOKRA VAGYOK JOGOSULT A VÁRANDÓSSÁG ALATT ÉS A SZÜLÉS UTÁN?
A programra BEJELENTKEZÉS szükséges!
A várandósság időszaka, majd a gyermek megszületése a családi kasszát jelentősen megterheli. Szerencsére, az államtól és az önkormányzattól többféle címen is kaphatnak a párok ilyenkor támogatást. Még a baba megszületése előtt érdemes tájékozódni, milyen juttatásokra számíthatnak, mit, hogyan és hol kell intézniük, miután megszületett a kisbaba. Az előadáson ezek összefoglalójáról hallhatnak az érdeklődők.
Előadó: Pócs Ibolya, Zenta önkormányzati dolgozó
**************************************************************************
FELKÉSZÜLÉS A SZOPTATÁSRA
A programra BEJELENTKEZÉS szükséges!
Közismert, hogy a nemzetközi szervezetek a szoptatást tartják a csecsemőtáplálás ideális módjának, és a hat hónapos korig tartó kizárólagos szoptatást, majd pedig – megfelelő kiegészítő táplálás mellett – annak folytatását ajánlják kétéves korig.
Ahhoz, hogy az édesanya sikeres legyen a szoptatásban, az elhatározáson túl megfelelő információkra és támogatásra van szüksége, valamint arra, hogy nehézség esetén szakszerű segítséget kapjon.
Az előadás témái:
– Hogyan készülj fel a szoptatásra várandósan? Mit tehetsz és mit nem érdemes tenned?
– Mitől lesz több tejed?
– Hogyan tedd helyesen mellre a kisbabádat?
– Honnan tudhatod, hogy eleget szopik a csecsemőd?
– Mit jelent az “igény szerinti szoptatás”?
– Meddig elég az anyatej?
– Császármetszés után szoptatni?
– Mi viheti tévútra a szoptatást?
– Mit ehetsz szoptatás alatt?
– Mi történik, ha megbetegszel a szoptatás ideje alatt?
– És, ha a babád betegszik meg?
A szoptatás kapocs az édesanya és gyermeke között, a világ legszebb és legegyszerűbb dolga. Mi tehetsz, hogy valóban így legyen?
Előadó: Tomić Edina, IBCLC laktációs szaktanácsadó
**************************************************************************
FELKÉSZÜLÉS A KÓRHÁZI NAPOKRA
A programra BEJELENTKEZÉS szükséges!
Sok kismama úgy megy szülni, hogy nem tudja, mi vár rá a kórházban töltött napok alatt. Te ne tartozz közéjük! Tudd meg első kézből, mire kell felkészülnöd!
Az előadás témai:
– Mi vár rád a kórházi napok alatt?
– Biztonsági intézkedések és szabályok a járványhelyzet alatt.
– Hogyan telnek a kórházi napok a felvételtől egészen a hazaengedésig?
– Mit tegyünk a kórházi táskába?
– Szükséges papírok.
– Természetes szülés előtt és után.
– Császármetszés előtt és után.
Előadó: Vass Enikő, szülészeti-nőgyógyászati nővér
**************************************************************************
ELMÉLETI FELKÉSZÜLÉS A CSECSEMŐ GONDOZÁSÁRA
Tippek és jó tanácsok a gyermekágyas napokra. Hogyan készüljünk a babánk fogadására? Mivel könnyíthetjük meg családunk életét a szüléshez közeledve, majd a gyermekágyban? Megveszem, és kiderül, hogy nem kell? Nem veszem meg, és aztán meg biztos, gyorsan kéne. Hogyan döntsek? És ha megszületik, mi lesz velem? Mi lesz velünk? Gyermekágy? De mi az? Mire jó, vagy nem jó, és meddig tart? Rózsaszín felhők és horrortörténetek nélkül a gyermekágy időszakáról.
Szeretettel várunk,
– ha már nemcsak a szülés, hanem az utána következő hetek is érdekelnek,
– ha szeretnél felkészülni, magabiztosságot szerezni babád gondozásában is,
– ha érdekel, melyek a szükséges és szükségtelen babaholmik.
Előadó: Lengyel Krisztina, védőnő
**************************************************************************
GYAKORLATI FELKÉSZÜLÉS A CSECSEMŐ GONDOZÁSÁRA
A programra BEJELENTKEZÉS szükséges!
A kisbaba érkezésével kapcsolatos kezdeti félelmeket le lehet győzni, ha a leendő szülők időben felkészülnek az újszülött körüli teendőkre.
A programon résztvevők gyakorlati segítséget kaphatnak a csecsemőgondozáshoz, demonstrációs babákon sajátíthatják el, hogyan kell helyesen megfogni és felemelni egy újszülöttet, gyakorolhatják a pelenkázás, a fürdetés, a hajmosás, az öltöztetés, a lázmérés lépéseit, megtanulhatják a köldökcsonkápolás alapjait.
A program gyakorlatorientált, mindenkinek lehetősége lesz kipróbálni a fürdetést, öltöztetést, pelenkázást…
Szeretettel várunk,
– ha már nemcsak a szülés, hanem az utána következő hetek is érdekelnek,
– ha szeretnél felkészülni, magabiztosságot szerezni babád gondozásában is,
– ha szívesen kipróbálnád és elsajátítanád a gyakorlatban a fürdetést, öltöztetést.
A leendő apukákat is szeretettel várjuk fürdetni, öltöztetni, csecsemőt gondozni!
Előadó: Zolárek Zsuzsanna, csecsemősnővér
**************************************************************************
FELKÉSZÜLÉS A SZÜLÉSRE
A programra BEJELENTKEZÉS szükséges!
A szülés csodálatos, egyben elképesztően félelmetes dolog is egy nő számára. Csodálatos, mert a szülés végén a kezébe adják a gyermekét, akit hónapokon át mindennél jobban várt. De, mivel csupa ismeretlen dolog vár a kismamára, rengeteg mindentől tarthat, félhet. Ez természetes. Minél tájékozottabb lesz, annál kevésbé fog szorongani. Nagyon fontos, hogy tisztában legyen azzal a kismama, hogy mire számíthat a szülőszobában, hogy megismerkedjen a környezettel, tájékozódjon arról, hogy mi mindenre van lehetősége.
Amiről az előadáson szó lesz:
– Hogyan készülj a szülésre?
– Hogyan indul a szülés? Mire számíts?
– Honnan fogod tudni, hogy mikor kell elindulni a kórházba? Menni vagy nem menni? Ez itt a kérdés.
– Hogyan zajlik a vajúdás? Mit fogsz érezni, mire figyelj?
– Hogyan kezelheted a legjobban a fájdalmat?
– Hogyan tud a szülő nő együttműködni a könnyebb szülés érdekében?
– Mire számíts a kórházban? Mi a helyzet jelen pillanatban a szülészeten?
– Mi történik a szülőszobán?
– Mik a lehetőségek a szülőszobán és szülés alatt? Milyen beavatkozásokkal, kórházi szokásokkal találkozhatsz?
– Hogyan zajlik a szülés?
– Virtuális szülőszobalátogatás
– Apás szülés
– Császármetszés
Az előadáson feltehetitek a saját kérdéseiteket is.
Előadó: Dr Csáki Anasztázia, szülész-nőgyógyász szakorvos
**************************************************************************
További előadások, melyeknek még nem határoztunk meg a pontos időpontját a bizonytalan járványhelyzet miatt:
– A csecsemők fejlődése, figyelmeztető jelek, vakcináció, szisztematikus vizsgálatok. Előadó: Dr Kuhl Anikó, gyermekgyógyász szakorvos.
– Felkészülés a mosható pelenkázásra. Előadó: Szalma Emese, a Vajdasági mosimamik csoport alapítója.
– Csecsemőhordozás és hordozóeszközök próbája. Előadó: László Ágnes, babahordozási tanácsadó.
– Szülésre hangolódó. Előadó: Balázs Vataščin Emese, dúla.
– Csecsemő- és kisgyermek elsősegély. Előadó: Erdelji Jasmina, Vöröskereszt.
**************************************************************************
A résztvevők száma korlátozott. A programokra BEJELENTKEZÉS szükséges!
Üzenetben a Zentai baba-mama klub oldalnak, vagy e-mailben a címre.
Az előírt szabályok és higiénés feltételek betartásának eleget téve, belépés előtt kézfertőtlenítés szükséges (biztosítjuk), valamint kérünk benneteket, szájmaszkban és egészségesen érkezzetek! Mindannyiunk biztonsága érdekében. Köszönjük!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!