Kézművesszakkörök jövő tavaszig

Mohol Egyéb

A hétvégétől mézeskalács-, gyöngyfűzés-, papírfonás- és csuhészakkört tartanak a moholi Csobolyó Művelődési Egyesületben, ahol huszonöt fiatalabb és idősebb asszony ismerkedik meg ezekkel a régi mesterségekkel több csoportban. Almádi Éva, a művelődési egyesület elnökségi tagja elmondta, hogy a jövő év május végéig tartó szakkörök Magyarország kormányának támogatásával valósulnak meg a Nemzeti Művelődési Intézet koordinálásával.

– A Csobolyó Művelődési Egyesületben szombaton mézeskalács-, gyöngyfűzés-, papírfonás- és csuhészakkört indítottunk. A képzést felnőtt személyeknek szerveztük meg, akiket ötfős csoportokba osztottunk. A csuhészakkörben két csoportot is tudtunk indítani. A képzésen körülbelül huszonöt személy vesz részt – magyarázta Almádi Éva. – A szakkörök célja, hogy közösségbe szervezzük az embereket, és a népi mesterségeket tovább tudjuk adni, vagy sokszor csak megismertetni az érdeklődőkkel. A szakkörök megbeszélés szerint zajlanak, próbálunk rugalmasak lenni, és alkalmazkodunk a résztvevőkhöz, mert nagyon nehéz összehozni, hogy mindenkinek megfeleljen az időpont. Egyeseknek a hét eleje, másoknak a hét dereka felel meg, de van egy egyetemi hallgatónk, akiknek a hétvége, ezért azok a szakkörök hétvégén zajlanak. Nagyon vegyes életkorú a társaság, az egyetemi hallgatótól a nagymamáig, és ez nagyon jó, ennek nagyon örülünk. Nagyon sok fiatal édesanya, nagylány is jelentkezett a képzésre, és idősebb asszonyok is, akik örülnek, hogy van lehetőség kimozdulni otthonról, és olyan foglalkozáson részt venni, ami érdekli őket, és amit hasznosnak, érdekesnek tartanak. Követelmény, hogy minden résztvevő minden szakkörön részt vegyen, mert így épül fel az alkotómunka fokozatossága. Az első órákon az alapokat sajátítják el, és ahogyan múlnak az órák, úgy válik egyre összetettebbé a munkafolyamat. Ezért a résztvevőknek ott kell lenniük az elejétől ahhoz, hogy később el tudják készíteni a nehezebb munkákat is. Az órákat oktatóvideók alapján bonyolítjuk le. A képzés befejeztével szervezünk egy kiállítást is, amelyen megtekinthetők lesznek a szakkörökön elkészített kézműves munkák – nyilatkozta a Csobolyó ME elnökségi tagja.

A csuhészakkörön az alapanyag, annak kezelése, tárolása és a tárgykészítésben használatos alapvető technikai eszközök bemutatásán túl játékok, kisebb-nagyobb használati eszközök készülnek. A tárgyak megalkotása során különleges fonási, díszítési technikákat alkalmaznak. A papírfonásszakkörön ezzel a kreatív újrahasznosítási technikával, olcsó, mutatós és praktikus kosarak, tárolók elkészítésének módját tanulják meg a résztvevők különböző méretben, formában és színben. A gyöngyfűzésszakkörön a résztvevők a népi kultúrában ősidők jelen lévő ékszer, a gyöngy felhasználásának módját sajátítják el. Ez lehet ajándék, díszíthető vele a ruha és a lakókörnyezet, hiszen a gyöngyfűzés folyamatosan megújul, mert mindig van új alapanyag és hozzá új ötlet. A mézeskalácsszakkör résztvevői az alakban és díszítményben egyaránt legváltozatosabb sütemény elkészítését tanulják meg, ami nagy hagyománnyal bíró kézműves-tevékenység.

Forrás: Magyar Szó