KERESZTÚTON a Mikházi Csűrszínházban

„Harcunkat megharcoltuk – mindig magunkért, sohasem mások ellen –, utunkat végigjártuk, hitünket megtartottuk, s a hitünk megtartott minket.” Így idézte szabadon, és toldotta meg a maga hitvallásával Pál apostol híres, Timóteushoz írott második levelének verseit egy már-már mesebelinek ható bukovinai székely bácsi, arra a kérdésre válaszolva, hogy olyan reménytelen körülmények, annyi kényszerű vándorlás és újrakezdés között, ami nekik osztályrészül jutott, hogyan sikerült önazonosságukat ilyen szilárdan megtartani. Az ember bizony megborzong, amikor ebbe a nagy nyugalommal és derűvel elmondott súlyos mondatba belegondol.
Előadásunk ebben a küzdésben, kitartásban és végül győzelemben hihetetlen példát mutató, sokáig bujdosó, sokat szenvedő, de végül a hazában újra hont találó székelyek előtt tiszteleg. Követjük történetüket, útjukat Csíkból a madéfalvi borzalmas éjszaka után a gyimesi szoroson át a moldvai csángómagyarok földjére, majd onnan Bukovinába, ahol öt falut alapítottak. Rendkívüli módon megerősödtek, de onnan a huszadik század világégései miatt előbb a Bácskába, majd a Dunántúlra, a Tolna megyei Völgységbe telepítették őket a magyar hatóságok. Kisebb közösségeik Erdélybe kerültek, főleg Déva térségébe, de vannak bukovinai székely telepek Kanadában és Brazíliában is.
Több évszázad hányattatásai között sokféle nép fiaival-lányaival találkozva, sok új elemmel gazdagodó kultúrájuk mindmáig megőrizte székely gyökereit, jellegét. Példájuk a mai, súlyos identitásválságoktól terhes időkben különösen értékes útmutató, világító jel lehet mindannyiunk számára.