Katona Zsigmond: A Napochim története

Kolozsvár Ismeretterjesztő

Katona Zsigmond: A Napochim története

Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei XII.

Katona Zsigmond: A Napochim története

Előadással egybekötött találkozót szervezünk az egykori alkalmazottak és az érdeklődők részére.
(jeligéje: „Hozz magaddal egy emléktárgyat!”)

Előadással egybekötött rendezvény az egykori alkalmazottak és az érdeklődök részére is nyitott, illetve az adatok, emléktárgyak gyűjtésére is alkalmas találkozó.
A rendezvénysorozat egy nyolc éve indult gyűjtési folyamat része, melynek keretében a még fellelhető, iparfejlődéssel kapcsolatos képi és tárgyi emlékeket szeretnénk átmenteni az utókor számára. A kolozsvári gyárak egykori alkalmazottjaitól várjuk az üzemben/üzemről, illetve munkájukról készült fotókat, avagy emléktárgyakat, melyeket digitálisan helyezünk el az Ipartörténeti tárban (Erdélyi digitális adattár), ezenkívül egykor az iparban dolgozó kolozsvári (műszaki) személyiségek (mérnökök, technikusok stb.) kataszterét kívánjuk összeállítani. A gyűjtés nagymértékben hozzájárul a kolozsvári ipartörténet kutatásához szükséges forrásanyagok gyarapításához, hiszen emlékük, fontos tárgyi bizonyítékok, színterek, értékteremtő személyiségek kerülnének végérvényesen a feledés süllyesztőjébe. Mindezek által feltárni, bemutatni kívánjuk a XX. századi Kolozsvár ipari világának igazi arculatát. Kolozsvár lakói közül sokan dolgoztak az iparban, és ezért úgy gondoltuk, hogy a Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett esemény megfelelő fórumot nyújt a találkozásra, emlékezésre és értékmentésre.