Jelenetek egy házasságból

Budapest Kultúra, kommunikáció
Jelenetek egy házasságból – a Csavar Színház előadása
2022. január 20-án, csütörtökön 19.00 órától kerül bemutatásra Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művéből készült színpadi játék a Csavar Színház előadásában a budapesti Bethlen Téri Színházban, a Vendégváró Fesztivál keretében.

TOVÁBBI RÉSZLETEK

Belépő 3000 forint. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők. A rendezvény az aktuális óvintézkedések betartása mellett kerül megrendezésre.

OTT VOLTUNK: Jelenetek egy házasságból – Szerelem és gyűlölet testközelből

 

Főszerepben: Gál Tamás (Jászai Mari-díjas), Kiss Szilvia
Rendező: Pataki András (Jászai Mari-díjas)

 

Sokszor szórakoztató, máskor szívszorító jelenetek egy férfi és egy nő szerelmének történetéből. Az első jelenet látszólagos felhőtlen boldogságától jutnak el az egymás ellen forduláson, a teljes felbomlás folyamatán át a megbékélésig, egy újfajta szeretet kialakulásáig, ahol a két ember, Marianne és Johan már nem kiszolgáltatottjai egymásnak, hanem őszinte megértéssel tudnak közeledni a másik felé.

„Három hónapig írtam ezt a könyvet, de egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne. Nem vagyok benne biztos, hogy fordítva jobb lett volna. Talán választékosabbnak hatna. Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre.” – Ingmar Bergman

Marianne és Johan már-már bántóan tökéletes házasságban él: Johan magabiztos, céltudatos alkat, kissé cinikus és egoista is, Marianne csendesebb, megalkuvóbb. Johan pszichológus, Marianne ügyvéd, elsősorban válásokkal, családjoggal foglalkozik. Van két gyermekük, boldogan élnek. Johan felszedi Paulát, magára hagyva a két gyerekkel Mariannt. Johan Párizsba megy szeretőjével, végül teljesen összeomlik, gyengébbé, gyávább alakká válik, de nem tud véglegesen szakítani Marianne-nal, és visszatér hozzá. Közben fontoskodóan üres beszédek, drámai jelenetek, sok-sok álságos pillanat, szeretkezés, verbális és fizikai agresszió, vagyoni osztozkodás. Ismerős?

ATEMPO.sk