Iszkiri Zenekar gyerekkoncert

Nagyvárad Ismeretterjesztő

Körös-parti Parti: ISZKIRI Zenekar koncert

A tavalyi év sikerén felbuzdúlva az idei évben is szórakozni hívunk kicsit és nagyot régi szép emlékeink helyszínére, a Szilvásba!

Búcsúztassuk együtt a nyarat és a vakációt! Gyere el az ISZKIRI zenekar első nagyváradi koncertjére, amelyre 2019. szeptember 1-én 17 órától kerül sor a Szilvásban.

Az ISZKIRI egy modern, vagány gyerekzenét játszó zenekar. Tagjai gyakorló apukák, akik főállásban is gyermekekkel foglalkoznak.
Ugyanakkor évtizedek óta profi zenészként is működnek, a legkülönfélébb zenei stílusokban. 2011 tavaszán döntöttek úgy, hogy civil foglalkozásukat és legfontosabb hobbijukat összekötik.

Így alakult meg az ISZKIRI gyerekzenekar, amelynek repertoárját könnyedén válogatták össze, hiszen külön-külön számtalanszor játszottak már gyermekközönség előtt.

A Körös-parti Parti részletes programja:
https://www.facebook.com/events/657462248107978/
————————————————————————————-
Szervezők:

Összefogás Nagyváradért Egyesület
Ovisuli Egyesület
Nagyváradi Magyar Diákszövetség

Támogatók:

Bihar megyei Tanács
Partner Drinks KFT

Partnerek:

Davidam
Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete
Nagyváradi RMDSZ
Nagyváradi RMDSZ Nőszervezet
Napraforgó Alkotótábor
Könyvmentők Egyesület

Médiapartner:

varadinum.ma
Biharmegye.ro