IRON MAIDNEM A MANUFACTURÁBAN

Manufactura, Temesvár Zene

Időpont: 2022. július 14., csütörtök, 19:00

 

Beugró: 40 lej
Jegyek online: https://www.iabilet.ro/bilete-timisoara-iron-maidnem-tribute-iron-maiden-live-manufactura-77159

A zenekar története az IRON MAJDNEM honlapja alapján.
Miska és Töfi még 1986-ban kezdett el Maiden dalokat játszani és 1996-ban találták ki, hogy csinálni kellene egy tribute zenekart, amivel kizárólag Maiden nótákat játszanának a lehető legjobban megközelítve az eredeti verziókat. Az első setlista-tervezet 30 dalt tartalmazott jórészt az öt klasszikus lemezről, de szerepelt benne pár dal az első két albumról is. Ez a 30 nóta akkor még egy távoli álomnak tűnt, mert a dalok megtanulása alatt hamar kiderült, hogy nem egyszerű feladat hűen előadni a Maiden nótákat. Először Bozsik Patrik csatlakozott a csapathoz, aki korábban a szolnoki Nottingham zenekarban énekelt, majd a Macbeth-ben Töfivel játszott együtt. Ott derült ki, hogy nagyon jól tud Maiden-t énekelni, így aztán egyértelmű volt, hogy vele érdemes próbálkozni. A zenekar neve is tőle származik egyébként. Ezután hamarosan csatlakozott a zenekarhoz Boros Béla basszusgitáros és Baráth Béla dobos. Az első néhány  koncertet ebben a felállásban adta a csapat, majd Baráth Béla helyére Urbán Gabi érkezett, aki a Machbeth-ben szintén játszott már Töfivel, de régebben még Miskával is az Exit-ben. Szóval egy régi ismerőst üdvözölhetett a zenekar Gabi személyében. 2001-ben szállt be Hidvégi Áron billentyűs, mivel egyre több szintis nóta került elő a bulikon, így  mindenképpen szükség volt egy állandó billentyűsre, hogy élőben is rendesen meg lehessen szólaltatni ezeket a dalokat.  Kevesen tudják, de 1986 óta egy szintis is játszik a Maiden koncerteken, csak a díszletek alatt van elbújva, tehát nem mint állandó tag szerepel. Ő Steve Harris roadja is egyben. Később Urbán Gabi helyére Dér István (Bambi) szállt be dobolni, majd néhány év után ismét Urbán Gabi ült a dobok mögé. 2003-tól új énekes érkezett a csapatba, mert Bozsik Patrik egyre kevesebb fellépést tudott vállalni a munkája miatt.  Így került a zenekarba Kiss Zoli, aki a Nemesis énekese is az Iron Maidnem mellett. 2006-tól ismét új dobos állt csatasorba Krecsmarik Gábor személyében, aki emellett a Nemesis-ben basszusgitározik és korábban már párszor beugrott dobolni a Maidnem-be egy-egy bulira. Az Iron Maidnem-nél kicsit nehéz meghatározni, hogy éppen ki tekinthető állandó dobosnak és ki az, aki kisegít, de a fenti sorrend nagyjából megfelel a valóságnak, bár Krecsmarik Gabi mellett  Ratkai (Retek) Miklós, az Akela dobosa is gyakran kisegítette már a csapatot. 2008 január óta a csapat dobosa Balogh Krisztián.