III. Székely Kongresszus

Csíkszereda Ismeretterjesztő

III. Székely Kongresszus

A „Székely Kongresszus” hagyománya összefügg Székelyföld modernizációjának a kérdésével: az első, 1902-es tusnádi székely kongresszus célja inkább gyakorlati –közpolitikai – volt: megakadályozni Székelyföld teljes elszegényedését és lakosságának kivándorlását.

E tradíció megújításának jelentős állomása volt 2002-ben a tusnádi kongresszus századik évfordulóján megszervezett „Székelyföld-konferencia”, amelynek egyrészt tudományos, másrészt közpolitikai jellege volt.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem székelyföldi karainak (Marosvásárhely, Csíkszereda), illetve Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjának létrehozásával új feltételek teremtődtek meg arra nézve, hogy a Székelyföld-centrikus tudományos és szakmai jellegű szellemi tevékenység célirányosan a térség fejlesztését, sőt a regionális szolidaritás erősödését szolgálja. Tervezett konferenciánk (a III. Székely Kongresszus) tétje a reális Székelyföld-kép megerősítése, a hagyományos keretekkel is számoló fejlesztés szakpolitikai elveinek megalapozása, valamint Székelyföld szakmai és tudományos potenciáljának a felmérése és felmutatása.

A 2017. április 20-22-re tervezett III. Székely Kongresszus helyszínei: a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi és Csíkszeredai Kara, valamint az egyetem sepsiszentgyörgyi tagozata. A konferencia 20-24 szekciójára e három helyszínen kerül sor.

A konferencia szervezését további tudományos intézmények és szervezetek támogatják:

  • sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum,
  • Csíki Székely Múzem,
  • udvarhelyi Haáz Rezső Múzeum
  • Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (mint civil szakmai szervezet).

 

A konferencia céljai, részletezőbben:

  • bemutatni, hol is állnak a különböző tudományterületeken a Székelyfölddel kapcsolatos kutatási témák és szintézisek;
  • a székelyföldi önkormányzatiság erősítése a közpolitikai döntések szakmai és tudományos megalapozásának az erősítésével;
  • a székelyföldi területi identitás átalakulásának vizsgálata a modernizáció feltételei mellett a közigazgatási reformok (regionális autonómia) nézőpontjából;
  • a székelyföldi tudományos intézmények (múzeumok, a Sapientia EMTE karai és civil szakmai szervezetek) közötti együttműködés erősítése a közös térségfejlesztő projektek megfogalmazása és (európai alapokból történő) megpályázása érdekében.

 

Stratégiai célunk, hogy a „székely kongresszusokat” egyedi és esetleges eseményekből intézményi keretté alakítsuk át, amely:

  • folyamatos összegzése lehet a Székelyföld-kutatásoknak
  • hosszú távú, a politikai váltógazdálkodás esetlegességeiből kiemelt megalapozást nyújtson a székelyföldi közpolitikai tervezésnek.

PROGRAM

Április 21., péntek

NYITÓ PLENÁRIS

13.00–14.30: Regisztráció

14.30–15.00: Konferencia megnyitó – dr. Lázár Ede dékán, Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar, dr. Geréb László, SZRTT elnök

15.00–15.20: A kisebbségi lét összefüggései a területi versenyképességgel és ellenálló-képességgel – dr. Fábián Attila, a Soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának dékánja, MRTT elnökségi tag

15.20–15.40: Gazdasági fejlődési pályák és térszerkezet változás Romániában – dr. Benedek József, egyetemi tanár, MTA külső tagja, BBTE, Földrajztudományi Kar, Miskolci Egyetem, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet
Levezető elnök: dr. Lázár Ede dékán – Sapientia EMTE

 

Szekció előadások:

1. SZEKCIÓ: Az önkormányzatok és az intézmények szerepe a székelyföldi régió

16.00–16.30: Önkormányzatok válaszúton – dr. Pálné Kovács Ilona MRTT, Pécs

16.30–17.00: Térszervezési adottságok és lehetőségek Székelyföldön – dr. Elekes Tibor, egyetemi docens Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar, Földrajz – Geoinformatika Intézet

17.00–17.30: Város és vidéke, a CLLD mint vonzáskörzeti fejlesztési eszköz – dr. Finta István, MRTT, Pécs

17.30–18.00: A székelyföldi városok szerepe a régió fejlődésében – Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármestere, a Sapientia EMTE oktatója

18.00–18.20: KÁVÉSZÜNET

18.30–19.00: Erős közösség, fejlesztő önkormányzat – Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere

19.00–19.30: Jó példák és vezérelvek Székelyföld integrációs folyamatában – Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa közgyűlésének elnöke

19.30–20.00: A LEADER intézményrendszer szerepe a vidéki térségek fejlődésében – dr. Mátéffy Mária, Csíkleader HACS irodavezető

Szekcióvezető: dr. Kassay János, egyetemi adjunktus – Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar, Üzleti Tudományok Tanszék

 

2. SZEKCIÓ: Vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön

16.00–16.30: A helyi gazdaság és a helyi termékek szerepe Székelyföld gazdaságában dr. Lázár Ede, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar

16.30–17.00: A finanszírozás dinamikája és fejlődésének irányvonalai Szécsi Kálmán, tiszteletbeli lnök, Romániai Magyar Közgazdász Társaság

17.00–17.30: Helyi nagyvállalkozók Székelyföldön – András Ignác, Harmopan RT. vezérigazgató

17.30–18.00: Multinacionális vállalkozások Székelyföldön – Hajdó Csaba, igazgató – ALT Technologies Transylvania

18.00-18.30: KÁVÉSZÜNET

18.30–19.00: A klaszter szerepe a régiófejlesztésben – Bagoly Miklós Levente, a Kovászna megyei vállalkozói szövetség, az ASIMCOV elnöke, a ProWood faipari klaszter elnöke

19.00–19.30 A vidékfejlesztési rendszer sajátosságai, támogatási lehetőségek a székelyföldi vállalkozások számára – Tánczos Barna, szenátor RMDSZ

19.30–20.00: Székelyföldi vállalkozások menedzselése – Ambrus Tibor, Edutus Főiskola

Szekcióvezető: dr. Geréb László – SZRTT

 

3. SZEKCIÓ: A vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában

16.00–16.30: Közösségeink kézenfekvő erőforrásai: értékek, helyi termékek és az összefogás képessége – Szakáli István Lóránd, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium

16.30–17.00: Ami a székely falvak össztársadalmi szervezettsége mögött, és ami benne van – dr. Ambrus Tünde, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, SZRTT

17.00–17.30: Székelyföldi közbirtokosság, mint közösségi tér – Tamás László, Közbirtokossági unió elnöke

17.30–18.00: Szövetkezeti együttműködések hatása Székelyföld gazdaságára, kiemelten a tej értékesítésében, értékelésében – Tankó László, független szakértő, a Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet tanácsadója

18.00–18.30: KÁVÉSZÜNET

18.30–19.00: Termőhelyi potenciál és kihasználtság – dr. Nyárádi Imre István, Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar

19.00–19.30: A biogazdálkodás szerepe a vidék felemelkedésében Székelyföldön – dr. Máté Emma, Pro Agricultura Alapítvány

19.30–20.00: A székelyföldi állattenyésztés jelene és jövője a vidék fejlesztésében – dr. Tiboldi István, állatorvos, állattenyésztési szakértő

Szekcióvezető: dr. György Ottília – SZRTT, Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar Gazdaságtudományi Tanszék

20.00: KÖZÖS VACSORA

 

Április 22, szombat:

ZÁRÓ PLENÁRIS: Fejlesztési irányok Székelyföldön, közpolitikai javaslatok megfogalmazása és megvitatása

10.00–11.00: A három szekcióelnök bemutatja az egyes szekciók előadásainak közpolitikai javaslatait (egyenként 15 percben)

11.00–13.00: Vitafórum a szekciókon elhangzott közpolitikai javaslatokról (moderálva, jegyzőkönyv vezetéssel)

13.00–13.30: Összegzés

Levezető elnök: dr. Lázár Ede dékán
Moderál: dr. Nagy Benedek tanszékvezető, Sapientia EMTE egyetemi adjunktusa, Üzleti Tudományok Tanszék

14.00: KÖZÖS EBÉD