II. Topolyai Gyermeknap

Topolya Szabadtéri

Június 5-én, vasárnap 16 órától 20 óráig a topolyai önkormányzat fő védnökségével a kiemelt jelentőségi községi rendezvények sorában a topolyai Rendezvények terén szerveződik a II. Topolyai Gyermeknap.

Az ingyenes rendezvény hivatalos megnyitójára 16 órakor kerül sor a téren felállított színpadon. Az újvidéki Kreativni pogon képviselői is jelen lesznek a megnyitón. A színpadi műsor a következőképpen alakul: 16.30-tól a Gyermekektől gyermekeknek elnevezésű programban zenés-táncos előadások követik egymást. A legkisebbekről sem feledkeznek meg a szervezők, köztük a rendezvény ötletgazdája, Fekete Bánov Ágnes, a topolyai Művelődési Ház, Topolya Község Idegenforgalmi Szervezete, a helyi közösség. A 0-tól 3 éveseknek is szerveznek foglalkozásokat az ún. Kacagtatóban, 17.30-tól a Zenegér együttes zenél, majd 18.30-tól a Kacagtató ismét várja az ölbeli játékra nyitott apróságokat és kísérőiket. 19 órától a jelenlévő gyermekek ügyességüket akadálypályán bizonyíthatják.

A téren a trambulin és egyéb szabadtéri játszótéri alkalmasságok is helyet kapnak, a közönségkedvencek közé tartozó tűzoltó- és rendőrautó. A téren felállított eszközöket az extrém sportok szerelmesei is kipróbálhatják. Animátorok foglalkoznak majd a jelenlévőkkel, akiket többek között kézműves foglalkozásokkal, játékos fejtörőkkel, arcfestési lehetőséggel várnak tizenhárom sátorban. Ezek a gyermekek számára pecsétszerzési helyek, mert aktív, kreatív szerepvállalásukért elismerésben, majd kitartásukért ajándékban is részesülnek. Ha vasárnap esik az eső, hétfőn, 6-án, 16 órakor lesz a rendezvény.

topolya