Ifjúsági Istentisztelet

Kolozsvár Ifjúsági, gyermek

Ifjúsági Istentisztelet

A gyülekezettel kapcsolatos sorozatunk részeként most azt nézzük meg, mit tanít az Ige az imáról.

Kell-e/lehet-e tanulni az imát?
Milyen gondjaink adódnak imádkozás közben?
Hogyan segíthetnek a bibliai imagyakorlatok Isten keresésében és hívásában?
Az igehirdetés ezekre a kérdésekre ad választ a kegyelem ott és akkor megnyilvánuló mértéke szerint.

Várunk sok szeretettel kezdés előtt legalább negyed órával, hogy nyugodtan tudj megérkezni, inni egy pohár teát, enni egy kis ropit, szóba állni pár emberrel. :)

Jegyzetfüzeten, írószeren és Biblián kívül semmit sem kell hoznod. Alkalom előtt jó, ha elolvasod a kijelölt igerészt.

“És amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik a zsinagógákban és az utcák szegletein állva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: elnyerték jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és titkon, ajtódat bezárva imádkozz a te Atyádhoz. Atyád pedig, aki látja, amit titkon tettél, megfizet neked. Amikor imádkoztok, ne legyetek bőbeszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy a sok beszéd nyer meghallgattatást. Ne legyetek hát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. Mert ha megbocsátjátok az emberek vétkeit, nektek is megbocsát a ti mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Máté 6:5-15)

“URam, nem fuvalkodik föl szívem, nem fennhéjázó a tekintetem, és nem járok nagy dolgok után, erőmet meghaladó csodás dolgok után.
Inkább lecsöndesítettem és megnyugtattam lelkemet, mint az anyjától elválasztott gyermeket; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem a lelkem.
Bízzál, Izráel, az ÚRban mostantól fogva mindörökké!” (131. Zsoltár)