Honeybeast / Vásárhelyi Forgatag

Marosvásárhely Zene

A zenekar 2005-ben alakult Szegeden. 2009-ben megjelenik a Parazita cím dal, amire felfigyel az MTV Hungary és az MR2-Petőfi Rádió. Az első igazi átütő sikert 2010-ben a Portugál című dal hozza
meg.

2011-2012 a nagy változások időszaka. A jazz-énekesnő Tarján Zsófia csatlakozik a formációhoz. Így készítik el második lemezüket, mely 2014 őszén jelenik meg a Gold Record kiadó gondozásában. A lemez címadó dalához, A legnagyobb hőshöz, ami „A Dal” döntőjébe is bejut, egy nagy sikerű animációs klip készül Zsófi rajzaival. A lemez hanganyagából több sláger is született, mint például az ´Egyedül´, vagy a mai napig is a rádiókban hallható ´Maradok´ c. szerzemény.

A csapat két aranylemezzel is büszkélkedhet (´A legnagyobb hős´ és ´Bódottá´), dalaikat a közönség a teltházas koncerteken kívülről tudja. Különleges Symphoney előadásuk országszerte hatalmas sikert aratott. 2017-ben jelent meg albumuk Súlytalan címmel, ezt pedig az Élet a Marson követte egy évvel később.

2018 november 21-én a zenekar megismételte a Symphoney koncertet az Arénában, ami “nagyobb, hangosabb” volt.

A Honeybeast csütörtökön este melegíti be a marosvásárhelyi koncertező közönséget a hétvégi bulira.

Honeybeast tagok:
Tarján Zsófia – ének
Bencsik-Kovács Zoltán – gitár
Tatár Árpád – gitár
Lázár Tibor – basszusgitár
Kővágó Zsolt – billentyűs hangszerek
Kovács Tamás – dob