Heveder Banda koncert

Suseni, Mureș Ismeretterjesztő
A Heveder zenekar színes gönctől mentesen, egyszerűen akarja kifejezni magát. Muzsikálásukban nem a különcködést, hanem önmagukat vállalják; ezért – de nem csupán ezért – zenélési módjuk ízig-vérig erdélyi. Közös muzsikálásaik alatt érződik, hogy a zenei nyelvük a falut kiszolgáló cigánymuzsikusok zenei anyanyelvéből fakad. Ez egyszerűnek tűnik, de mégis egy egész életet szentelnek ennek elsajátítására, s legtöbbször ez is kevésnek tűnik.
A zenekar 2002-ben alakult, a Háromszék TE. kísérőzenekaraként, a Heveder nevet 2008. augusztus 23-án Tusnádfürdőn, az Erdélyi Táncházasok Találkozóján tartott koncertjén vette fel. Számos táncház és népzenei találkozó házigazdájaként, illetve résztvevőjeként is ismertek.
Első nagylemezük bemutatójára 2010-ben Sepsiszentgyörgyön, majd a budapesti Táncháztalálkozón került sor. 2010 októberében nyugat-európai turnéra indultak, érintve Svájcot, Németországot és Belgiumot, ahol az Európai Parlamentben az 56-os forradalom emlékére megrendezett ünnepségen léptek fel, 2011 nyarán pedig észak-amerikai körúton vettek részt.
A zenekar tagjai:
Fazakas Levente: hegedű, ének
Molnár Szabolcs: hegedű, ének
Fazakas Albert: brácsa, cimbalom
Szilágyi László: brácsa, harmonika
Bajna György: bőgő, gardon