Háy János: Völgyhíd (14+)

Ariel Ifjúsági És Gyermekszínház Ismeretterjesztő

Ifjúsági előadás 9-12 osztályosoknak és felnőtteknek.
Február 20. és 21., 13 órától

Az Ariel Színház nagytermében (Nyomda u. 4.).

Előzetesen bejelentett igény esetén az előadást a középiskolás korosztálynak szánt interaktív drámafoglalkozás követi, amely egyrészt továbbviszi a látott történetet, másrészt segít a nézőknek kibeszélni, feldolgozni azt.
A foglalkozás vezetésére Gyevi-Bíró Eszter, a budapesti Kolibri Színház drámapedagógusa készítette fel az előadásban szereplő színészeket.

Információk, foglalások: 0747 942181, sms-ben is.

A 17 éves Péter nem kapja meg szüleitől azt az odafigyelést, amely felnőtté válás kanyargós útján segíthetné őt – az apja túl anyagias, az anyja pedig túl konfliktuskerülő.
Péter és Zsófi szerelmesek egymásba, de a fiú egyre inkább kisajátítja a lány érzelmeit és végül abba a tévképzetbe menekül, hogy kettejük szerelme átmenthető az örökkévalóságba.
Dedának, Péter kollégiumi szobatársának lesújtó véleménye van a felnőttekről, és azzal henceg, hogy ő nem akarja megélni, hogy ötven éves legyen.
A szerző, Háy János e szavakkal ajánlja a művet: „Színmű azoknak, akik túl akarják élni a felnőttek rémuralmát és azoknak, akik túlélték és felnőttek lettek.”

https://youtu.be/65XcW3PM5ls
https://youtu.be/GMPJG9kQBnY
https://youtu.be/LJDimQCg3AA
https://youtu.be/HDrqOiGjjbM

Szereplők:
Scurtu Dávid eh.
Halmágyi Éva
Bonczidai Dezső
Cseke Péter
Gönczy Katalin
Gáll Ágnes
Puskás Győző
Szabó Dániel

Tervező: Mátravölgyi Ákos
Zene: Monori András
Drámapedagógus: Gyevi-Bíró Eszter
Rendező: VIDOVSZKY GYÖRGY

Az előadás létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta.