Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj

Érsekújvár Zene

A Csemadok Naszvadi Alapszervezete, a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE) és az ötletgazda, Lábszky Olivér énekes-dalszövegíró 2011-ben megalapította a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjat, melyhez hamarosan csatlakozott a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága. A szervezőbizottság idén is megrendezi a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjat. Az ünnepélyes díjátadóra ezúttal 2017. november 18-án, szombaton, 18 órai kedettek kerül sor Érsekújvárban, a kultúrház (Fő tér 7.) épületében.

A Harmónia Kuratórium 2017-ben 7 kategóriában oszt ki díjakat:
1. Harmónia életműdíj
2. Az év fiatal énekese vagy hangszeres muzsikusa (15-től 25 éves korig)
3. Az év hagyományőrző népzenésze* vagy népi zenekara
4. Az év komolyzenei szólistája*, kórusa vagy zenekara
5. Az év szólistája*, zenekara vagy csoportja megzenésített vers, világzene, musical vagy dzsessz műfajban
6. Az év könnyűzenei együttese
7. Az év dala (2015–2017)

*25 éves kortól

A Harmónia-díj alapítói elsősorban a szlovákiai magyar kulturális és nonprofit szervezetek, továbbá magánszemélyek jelöléseit várták, de Magyarországról vagy más országból is bárki nevezhetett felvidéki előadókat, zenészeket. Minden magánszemély és szervezet bármelyik kategóriában több jelöltet is javasolhatott, de természetesen nem volt szükséges minden kategóriában jelöltet nevezni. Politikai pártok, mozgalmak nem jelölhettek. A nevezések alapján a szakmai kuratórium hozott döntést a győztesekről, titkos szavazással. A díjazottak névsora természetesen csak a díjátadó gálán derül ki.

A Harmónia-díjak ünnepélyes átadására először a Komáromi Jókai Színházban került sor 2012. február 25-én, másodízben 2013. február 23-án a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban, harmadszor 2014. március 1-jén a kassai Thália színházban, negyedik alkalommal a somorjai Városi Művelődési Központban 2015. október 24-én, 2016-ban pedig Nagykaposon a Bosák Centrum – Energosun épületében, november 19-én. A rendezvényekről bővebben a www.harmoniadij.sk oldalon, az „archív” menüpont alatt olvashatnak.

Az ünnepélyes díjátadó gálára korlátozott számban még van mód jelentkezni a címen illetve a +421905723602-es telefonszámon délután 15 óráig. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az ünnepélyes díjkiosztó gálán fellép a Bicskás zenekar, Sárközi Xénia, az Arizóna, Kovács Norbert, Korpás Éva és Szabó Julcsi, továbbá Gerendás Péter és családi zenekara.

A Bicskás zenekar a kétezres évek elején alakult. Állandó kísérői bősi Aranykert néptáncegyüttesnek, a peredi és körmendi tánccsoportnak, és a mosonmagyaróvári Gazdász tánccsoportnak is. Ápolják és élővé varázsolják a Felvidék, Erdély és az Anyaország népzenei kincsét, de ha kell, táncházban és esküvőkön is szívesen zenélnek. Több alkalommal jelölték már őket Harmónia-díjra. A zenekar tagjai: Domonkos Emese és Szalai Réka – ének, Balogh Zoltán – klarinét, Boráros Márton és Renczés Balázs – hegedű, Ambrus Dávid – kanna, Szalai Máté – elektroakusztikus gitár, Lelkes László – nagybőgő.

bicskas_zkr

A komáromszentpéteri Sárközi Xénia zenész családból származik, hat éves kora óta énekel. A komáromi Művészeti Alapiskola elvégzését követően a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta zenei tanulmányait. Később, a győri Varga Tibor Zeneművészeti Intézetben végezte el az alapképzést, és felvételizett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterszakára. A fiatal énekesnő két alkalommal is szerepelt az MTVA komolyzenei versenyében, a Virtuózokban, ahol nagyszerű produkciókkal kápráztatta el a zsűrit és a tévénézőket. Xénia számos színvonalas verseny győztese. Tavaly a Crescendo Summer Institute 2015 versenyének első helyezettje volt, idén Szegeden a IX. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen a Magyar Állami Operaház különdíját nyerte el, itt Érsekújvárban pedig az 1. Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny abszolút győztese lett.

A tavaly Harmónia-díjat szerző csallóközi Arizóna zenekar tagjai olyan neves magyarországi zenekarok előzenekaraként arattak sikereket, mint a Bikini, a Zanzibár, a Kiscsillag, a Kowalsky meg a Vega, illetve a Children of Distance. Eddigi két kislemezük mellett két nagylemezük is megjelent, az első a Lélekzet, a második a Tiltott gyümölcs címet kapta. 2014 nyarán a „legszuggesztívabb produkció” díját az Arizóna Vikidál Gyulától vehette át, Egerben az országos Éter Fesztivál tehetségkutató legjobb előadónak járó díját pedig Maja, a zenekar énekesnője kapta. A zenekar tagjai: Gasparik Bokros Kriszta „Maja” – ének; Gasparik Ferenc „Fecó” – billentyűs hangszerek, ének; Lépes Gábor – gitár; Sütöri Patrik – basszusgitár és Ferenczi Bettina – dob.

A Prágában élő ipolysági származású Harmónia-díjas zeneszerző, producer, Kovács Norbi, 1968-ban született, tanulmányait helyben, Ipolyságon végezte el. Már kamaszkorában zenekarral játszott a városban és környékén. Katonai szolgálatát követően Csehországban telepedett le. Játszik az Ivan Hlas Trióval, valamint a Lokomotíva együttessel, és természetesen szólóban is koncertezik. akusztikus és elektromos gitáron egyaránt. A számok között gyakran az egyes dallamokhoz tartozó történetekkel színesíteti az előadását. Stílusa erősen improvizatív, szuggesztív és magával ragadó. Fontos számra a szülőföld, a gyermekkorának színhelye, ragaszkodik a magyar gyökerekhez. Mint azt maga is mondta: „Cseh feleségemmel közösen neveljük két gyermekünket. Természetesen megtanítottam őket anyanyelvemre. Születésük óta magyarul beszélek velük. Magyarul álmodok, álmaimban gyakran megjelenik Ipolyság. Szóval idetartozom.”

A többszörös Harmónia-díjas Korpás Éva pályafutását a komáromi Hajós Néptáncegyüttes szólóénekeseként kezdte, majd a pozsonyi Ifjú Szívek Táncegyütteshez vezetett az útja. 1995-től 14 éven át a Tükrös Zenekar énekes szólistája volt. Közös munkájuk során hat lemez jelent meg, több díjat is nyert. Éva énekelt a RÉV zenekarában, s közben egy szólólemez elkészítésére is volt ideje 2007-ben, Csalogató címmel. A 2010 tavaszán elkészült Szerelem, szerelem című szólóalbumon a jazz-rockos és komolyzenei ihletésű feldolgozások mellett egy-egy alkalommal eredeti formájukban is felcsendülnek a dallamok. Egy évvel később – a Csalogató gyereklemez folytatásaként – Szól a kakas, szól címmel újabb lemezzel örvendeztette meg a családokat. Korpás Éva több alkalommal dolgozott együtt Balogh Kálmán cimbalomművésszel, Berecz András mesemondó-énekessel, de a Csillagok, csillagok és a Rendhagyó Prímástalálkozó című produkciók résztvevőjeként is rendszeresen közönség elé áll. 2013-ban Korpás Éva három kategóriában – A legjobb énekes népművészet kategóriában, Az év dala kategóriában, valamint a Ritka Magyar Folkband tagjaként – is megkapta a Harmónia-díjat. Tanítványa, a naszvadi Szabó Julcsi most egyben partnere is lesz a színpadon. A 14 éves Julcsi a Felszállott a páva című népszerű népzenei tévéműsor tavalyi sorozatában szép sikereket ért el. Az énekes szólisták, énekegyüttesek kategória elődöntőjére zoboraljai lakodalmas dalokat választott, és a zsűri minden tagja – egy kivételével – a maximális tíz pontra értékelte a produkcióját.


Gerendás Péter
Liszt-díjas, Emerton díjas, Huszka Jenő díjas énekes- gitáros-zeneszerző-szövegíró több mint 40 éve áll színpadon. 16 saját lemeze jelent meg, több színházi darab zenéje az ő nevéhez fűződik. Számos híres hazai művésznek írt már dalokat, pl. Zorán, Koncz Zsuzsa, Somló Tamás, Friderika, Jeff Porcaro Band… Igényes zenéjét leginkább a lírai-, rock-, latin- és jazz dallamok jellemzik. Családi zenekara különleges színfolt a hazai és a nemzetközi zenei palettán, ahol kilenc gyermeke közül hárommal áll színpadon.Péter egyik fia, Gerendás Dániel keresett session-zenész, aki párhuzamosan több produkcióban is részt vesz, így ma sajnos nem tud itt lenni, őt Ceryák István helyettesíti. Velünk lesz viszont a zongora mögött Gerendás Hanna, aki ifj. Szakcsi Lakatos Béla tanítványa. A koncerteken nemcsak jazz- és latin akkordok szólalnak meg a kezei alatt, hanem vokálozik, fuvolán és tangóharmonikán is játszik. A zenekar legfiatalabb tagja Gerendás Ruben, aki bőgőn és basszusgitáron játszik. Ifjú kora ellenére igazi profiként viselkedik a színpadon, szólóit a közönség nagy örömmel fogadja.

A ma esti gálaműsor házigazdái Schnelzer Tünde és Molnár László.

A gálaműsort itt lehet élő egyenesben megtekinteni: http://www.ustream.tv/channel/g6QLkUhHJfY

 

Forrás: harmoniadij.sk