Keresztény Háló-tábor aug. 24-28.

1052, Bp, Semmelweis u. 4. Ifjúsági, gyermek

Augusztus 24. és 28. között (péntek 9 órától vasánap 12 óráig) bejárós keresztény Háló-tábort szervezünk az S4-ben. Nyári táborunkba szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne másokkal egy közösségben, lelkiekben, szellemiekben gazdagodni. Az idei Kárpát-medencei tábort – a COVID 19 járvány hatása miatt – az eddigiektől eltérő formában kényszerülünk megrendezni. Igyekszünk a jelen helyzetet pozitívan, az újdonság és a lehetőségek oldaláról megközelíteni. Az idei tábor több helyszínen zajlik majd (Erdély, Kárpátalja, Partium), ahol a résztvevők részbe személyesen, részben pedig – az internet segítségével – alkotnak majd egy közösséget. Így, reményeink szerint annak ellenére sikerül megidézni a kárpát-medencei hangulatot, hogy nem egy földrajzi helyen tartózkodunk. Előadások, kiscsoportos beszélgetések (személyes és online), műhelymunkák, szentmise, sportlehetőség, játékos programok, gyerekeknek külön program. Esti kulturális programok (péntek esti táncház a Gellérthegyen a Filozófusok kertjénél; szombat este az S4-ben élő zenei koncert). Étkezés a Puskin kávézóban. (A pontos programot később adjuk közre). Vidékről érkezőknek: szálláslehetőség családoknál. Részvételi díjak: önálló keresettel rendelkező 25 év feletti: 7.000,-Ft, mindenki más 6 év felett: 3.000,-Ft, 6 év alattiaknak ingyenes. Jelentkezés: https://forms.gle/faoh6FuKyx2s62ku7, további információk: Mundy Monika: 20 459 5687, A jelentkezésről visszaigazolást küldünk, és részletes programot. Jelentkezési határidő: augusztus 10.