Green Future Festivalt

Ada Szabadtéri

A tervek szerint a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet ellenére is megtartják az idei Green Future Festivalt, amelynek szervezői változtatásokkal ugyan, ám az eredeti, augusztusi időpontban szeretnék megrendezni a fiatalok körében igen nagy népszerűségnek örvendő eseménysorozatot, amelynek ezúttal az adai strandfürdő ad majd helyet.

Tajti Attila főszervező elmondta, idén négy nagy rendezvényt szerettek volna megszervezni, amelyek közül az eredetileg áprilisra tervezett Árkád Green Future Stadium – Serbia december 26-án kerül megrendezésre a zentai Városi Sportcsarnokban, és a már megvásárolt jegyek az új dátumra is érvényesek lesznek, akárcsak a Rejv u šumi – Serbia rendezvény esetében, amelyet június helyett nagy valószínűséggel szeptember 12-én rendeznek meg a megszokott helyen, míg az Adica Summer Beach esetében abban bíznak, hogy mivel szabadtéri rendezvényről van szó, a nyár folyamán meg tudja nyitni kapuit az érdeklődők előtt. A Green Future Festival 2020 a tervek szerint az eredetileg meghirdetett augusztusi dátumon kerül megszervezésre, ám megvalósításához minden bizonnyal jelentős változtatásokra lesz szükség, elképzelhető, hogy a fesztivál rövidebb lesz az eddiginél, sőt az sem kizárt, hogy a programkínálatát is szűkíteniük kell, ám – ahogyan a főszervező fogalmazott – amennyiben sikerül megszervezniük a fesztivált, a nagyszínpad mindenképpen működni fog, olyan élményeket biztosítva a látogatóknak, amelyekben egészen biztosan nem fognak majd csalódni.