Gondolatok táncban és versben

Filarmonica de Stat Oradea Ismeretterjesztő

Gondolatok táncban és versben | Varadinum-bérlet

Varadinum Tavaszi Bérlet

A Gondolatok Táncban és Versben című táncszínházi előadás a többszörösen kitüntetett és elismert táncművész és koreográfus páros, Rémi Tünde (EuróPAS- díj, Harangozó Gyula-díj, Magyar Ezüst Érdemkereszt) és Appelshoffer János (Örökös Aranysarkantyús, Népművészet Ifjú Mestere-díj, és Harangozó Gyula-díj) első önálló egész estés műsora.

Rémi Tünde és Appelshoffer János több mint tíz éven keresztül a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) szóló táncosai voltak, és olyan kiemelkedő alkotókkal dolgoztak együtt, mint a Kossuth-díjas Foltin Jolán, Novák Ferenc és Zsuráfszky Zoltán. Első táncszínházi duettjük a 2005-ben Novák Ferenc által rendezett Magyar Elektra volt, melyben Rémi Tünde Klütaimnésztra királynét, míg Appelshoffer János a hódító Aegistust formálta meg. Ezt követte több nagy színházi szerep: János vitéz, Egri csillagok, Köműves Kelemen, Körhinta, Harangok.

A tánc, zene és költészet hármas egységére épülő előadás a legfontosabb emberi érzéseket mutatja be: szeretet, szerelem, harag, fájdalom, veszteség. Rémi Tünde és Appelshoffer János a testükkel, táncukkal mesélnek a magyar történelem zivataros és sorsfordító eseményeiről, mint az I. világháború vagy az 1956-os forradalom, megmutatva az egyéni sorstragédiákat és boldogságokat. A megkapó, hol lírai, hol szenvedéllyel teli táncokat a magyar irodalom legmeghatározóbb költőinek egy-egy verse (Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Áprily Lajos, Kányádi Sándor, Pilinszky János) egészíti ki, László Zsolt, a Radnóti Színház Jászai Mari-díjas színművészének interpretációjában. A zenei kíséretről pedig a népzenében otthonosan mozgó Ötödik évszak nevű formáció ifj. Csoóri Sándor vezetésével, és a Liszt Ferenc-díjas kiváló dzsessz zenész, Dresch Mihály gondoskodik.

A verseket előadja: László Zsolt
Zenei szerkesztő: ifj. Csoóri Sándor „Sündi”
Szerkesztő: Novák Péter
Közreműködik: Juhász Zoltán, Tókos- Kurucz Kata, Dresch Mihály és az Ötödik évszak zenekar