Gazdag program az Interetno fesztiválon

Tápai Renáta Szabadka

A tizenötödik rendezvényen öt hazai és hét külföldi táncegyüttes lép fel

Tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre idén augusztus 22-e és 27-e között Szabadkán az Interetno fesztivál, amely most a szokásos öt nap helyett hat napig fog tartani. A város központja erre az időre ismét Etnopolisszá alakul: idén két nagy színpadot állítanak fel, több mint száz kiállító termékeiből nyílik kirakodóvásár, a játszóházban a legkisebbeknek szolgálnak tartalmas programokkal, arcfestéssel, színházi előadásokkal, koncerttel, számos kézműves foglalkozással, valamint betérhetünk a borutcába és a gasztrofaluba is.

A fesztiválon öt hazai és hét külföldi táncegyüttes fog fellépni, a külföldiek hat országból érkeznek: Argentínából, Costa Ricából, Észak-Ciprusról, Magyarországról, Uruguayból és Oroszországból. A táncegyüttesek minden este 19.30 illetve 20 órától mutatkoznak be a táncpanorámában, emellett két városba – Kiskunhalasra augusztus 22-én és 23-án, Zentára pedig augusztus 25-én – is ellátogatnak vendégszerepelni. A világzenei színpadon a táncpanoráma előtt és után látható, hallható lesz a Gypo Circus, a Night Cruisers Band, a Góbé zenekar, a Romado Drom, a Ravnica, a Cimbaliband, a Belau, valamint a külföldi táncegyüttesek kísérő zenekarai is koncertet adnak. A fesztivál programja hamarosan megtalálható lesz a rendezvény honlapján, és abban az útlevélben is, amely augusztus 20-tól megvásárolható lesz a főtéren. Ebben az útlevélben a program mellett kuponokat is találhatunk majd, amelyek kedvezményes vásárlási lehetőségeket adnak a kirakodóvásárban, és féláron vehető meg vele a belépőjegy a Népkör fesztiválklubjába.

A fesztivál idei kiemelt vendége Kalocsa, a kalocsai néptánc és népművészet mutatkozik be. Nem marad el az Ex-libris sem, és idén is megszervezik a fotópályázatot. A fesztivál idei arculatát Pesti Emma tervezte meg Csákány Lóránt egyik fotójának felhasználásával.

A szervezők elmondták, annak ellenére is sikerült most is gazdag, látványos, tartalmas programmal várni az érdeklődőket, és új támogatókat is találni, hogy a szervezés során szembesülniük kellett azzal, hogy egyes eddigi támogatóik egyik percről a másikra elálltak a fesztivál mellől.

– Hogy idén kevesebb támogatásra számíthatunk, azzal tisztában voltunk. Főtámogatónk, Szabadka város is 30 százalékkal kevesebb összeget adott, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságtól idén 150 ezer dinárt kaptunk, tavaly 600 ezret, a művelődési és tájékoztatási titkárság viszont idén nem ítélt meg támogatást, holott tavaly innen is érkezett 400 ezer dinár. A támogatóink között van Zenta város, az NKA és a Magyar Nemzeti Tanács is támogatott, ám értetlenül állunk az előtt, hogy egyik olyan pályázatunk sem nyert, amelyet az MNT kulturális bizottsága bírált el, holott az Interetno fesztivál kiemelt jelentőségű rendezvény. A médiatámogatóink nem változtak. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez a fesztivál a kezdetektől nemzeti, vallási és politikai hovatartozástól független, és ez így lesz továbbra is – hallottuk Bodrogi Bélától, a Népkör MMK főtitkárától.

Forrás: Magyar Szó

 

Interetno

 

interetno2

Fotó: Molnár Edvárd