Gálaműsor a kitelepítés emléknapján a Dunán

Budapest Kultúra, kommunikáció

Április 12. a magyar Országgyűlés határozata alapján a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja.

 A Rákóczi Szövetség idén az emléknap alkalmából gálaműsorral egybekötött megemlékezést szervez, a Dunán. Délután 3 órakor hajó indul a Batthyány térről, neves felvidéki előadóművészekkel, akik az ünnephez kapcsolódóan adják elő műsorukat. 

Az eseményt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke nyitja meg. Beszédet mond Duray Miklós, felvidéki politikus és Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke. A fellépők között szerepel Szabó Anett műsorvezető, Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt-díjas népdalénekes, Agócs Gergely népzenész, Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színész, Kovács Koppány énekes, Ponty Tamás színész és a Megyer Táncegyüttes.

A Rákóczi Szövetség fontosnak tartja, hogy minden évben méltó módon megemlékezzen arról a több mint 100 ezer magyarról, akik a Beneš-dekrétumok következtében állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjük elhagyására kényszerültek.

A Szövetség szeretettel várja a megemlékezésre a sajtó képviselőit! Amennyiben szeretne részt venni az eseményen, kérjük regisztráljon a  e-mail címen legkésőbb 2019. április 11-ig.

A rendezvény helyszíne a Budapest Hajó, amely 15 órakor indul a Batthyány téri kikötőből és ugyanitt köt ki 17 órakor.